Életmód

Igazi matyó húsvét

A nagyszombati feltámadási szertartással és körmenettel kezdődik április 3-án a hagyományos matyó húsvét Mezőkövesden, ahol a következő két napban felelevenítik a régi szokásokat.

Húsvétvasárnap kora reggel megszentelik az ételt, a húsvéti sonkát, a tojást, a tormát, a fehér kalácsot, a kenyeret, és még a sót is megáldják, addig nem kerülnek a finomságok az asztalra.

A program később a szabadban folytatódik, a Hór-völgyi víztározónál horgászversenyt tartanak, a településen pedig egésznapos folklórműsorral szórakoztatják a vendégeket, miközben felidézik a régi idők vásári sokadalmának hangulatát. Lesz patkódobás, dióverés, hordólovaglás, a Mézeskalács Házban tojásfestés, az alkotóházakban mesterségek bemutatóit tartják.

Az ünnep második napján nem maradhat el a hagyományos locsolkodás, amikor is, hogy a matyó leányok egy évig el ne

hervadjanak, a legények vízzel "fürdetik" meg őket. A Gépmúzeum ad otthont az első mezőkövesdi hagyományteremtő kovácstalálkozónak és versenynek, a Matyó Táncegyüttes és az Egres Néptáncegyüttes, valamint több más hagyományőrző csoport pedig jószerivel egész nap szórakoztatja majd a közönséget.

Húsvétkor kisvonat is közlekedik a Hadas városrész és a Zsóry-fürdő között.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.