2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Mit lopnak ezentúl a korrupt honatyák?

Választási programjában mind a hat országos listát állított párt foglalkozik a korrupció elleni fellépés szükségességével.
2010. március 30. kedd 09:48 - HírExtra
Az MSZP a nyilvánosság érvényesítésében hisz, a Fidesz-KDNP a politikusok, választott tisztségviselők elszámoltathatóságát hangsúlyozza, az MDF e téren is a reformoktól várja a megoldást, a Jobbik, a Lehet Más a Politika (LMP) és a Civil Mozgalom (CM) intézkedéscsomagokat dolgozott ki erről a területről.

Az MSZP a konkrét lépések között annyit rögzít, hogy kormányra kerülése esetén új intézményekkel, a nyilvánosság és az átláthatóság minden területre kiterjedő érvényesítésével jelentős előrelépést tenne a korrupciós ügyek feltárása és a korrupció visszaszorítása terén, ami számos jogalkotási és jogalkalmazási teendőt jelent.

Rögzíti, készen áll javaslata a kampány-, és pártfinanszírozás megoldására. Megtiltaná az egekbe szökő végkielégítéseket az állami intézményi szférában és az állami többségi tulajdonú gazdasági társaságoknál.

A Fidesz-KDNP programjában több helyen is feltűnik a korrupció visszaszorításáért való kiállás, mint az erős, hiteles kormány egyik fő feladata.

A dokumentum közbeszerzési fordulatról szóló fejezete kitér arra, hogy a közvéleményt irritálja a kibontakozó negatív kép a visszaélésekről, a politikai szempontok érvényesüléséről, a korrupció miatt kialakuló túl magas árakról.

Az "elszámoltatás" kapcsán azt írják, sokan érzik úgy, ma a kormány egy bűnszervezethez hasonlít, amely fosztogat és szétesik a korrupciótól, állami és kormányzati szervezetek maffiaszerűen működnek.

A Fidesz szerint az új kormány legfontosabb feladata lesz a társadalmi bizalom helyreállítása, amely csak akkor lehetséges, ha a "törvény előtt mindenki egyforma, legyen akár politikus, polgármester vagy szociálisan hátrányos helyzetű választó". Az új politika lényege: a politikusoknak, közéleti szereplőknek, választott tisztségviselőknek viselniük kell a felelősséget tetteikért.

Az MDF is úgy értékeli, hogy "jelentős mértékben rombolta a gazdasági és politikai közéletet az egyre szélesebb körben elharapódzó korrupció".

A párt - programja szerint - a reformoktól várja a megoldást. Mint írják, reformok híján a vállalkozók és a lakosság adófizetési hajlandósága alig javult, a politikai osztály befolyásos része - különösen a nagy pártok egyes képviselői - rávetették magukat a maradék privatizációs bevételekre, a közbeszerzési eljárások szabályainak kijátszásából nyerhető haszonra, a korlátozott számban rendelkezésre álló működési engedélyek kiosztását kísérő "árnyékárverésből" fakadó jövedelmekre.

Az MDF az egészségügyben fellelhető korrupciót az érdemi verseny kialakításával szorítaná vissza; a rendőrséget megreformálná, hogy megszabadítsa a politikai befolyástól, a napi korrupciótól; a köztisztviselői kart elszigetelné a politikai beavatkozástól, védené a politikai ihletésű nagykorrupciótól.

A Jobbik szerint a szervezeti átláthatóság növelésével, a bürokrácia csökkentésével, a jogszabályok racionalizálásával lehet felszámolni, de legalábbis csökkenteni a korrupciót.

Egyik eszközének a közbeszerzési jogszabályok teljes és átfogó felülvizsgálatát jelöli meg, ennek részeként felülvizsgálná a hivatalos közbeszerzési tanácsadói intézmény rendszerét.

Felülvizsgálná még utólagosan valamennyi nagy állami beruházást, felfüggesztené a futó projekteket, megszüntetné a meghívásos pályázati rendszert; minden közbeszerzést, pályázatot, állami támogatást a meghirdetéstől az elszámolásig nyilvánossá tenne az érintett hivatalban és az interneten, radikálisan szigorítaná a korrupciós cselekményekre vonatkozó büntetési tételeket.

A Jobbik megalkotná az államszámviteli törvényt, amely előírja a közpénzekkel és a közvagyonnal való részletes, szigorú elszámolás követelményeit. A párt a politikai korrupció ellen törvénymódosításokat kezdeményezne a pártfinanszírozás szabályainak a számviteli szabályokkal való összehangolása, az összeférhetetlenség szabályainak szigorítása, a köztisztségek halmozásának tilalma érdekében.

Leszögezi: a nemzeti tulajdonban lévő közösségi vállalatok terén a korrupciót a legkeményebben és a leghatározottabban fogja letörni.

A korrupcióellenes harc egyik legfontosabb eszközének tekinti a magán-, a közösségi és társadalmi tulajdon sérthetetlenségének erősítését a hit- vagy erkölcstan-oktatásban. A párt helyreállítaná a politikusi hivatás tisztaságát, biztosítaná a számonkérhetőség lehetőségét és kíméletlen szigorral szankcionálná a politikusbűnözést.

A LMP a kampányfinanszírozás átalakítását tekinti az egyik legfontosabb feladatnak, és felhívja a figyelmet arra, hogy már 2008 októberében nyilvánosságra hozta a korrupció visszaszorítására szolgáló 12 pontos javaslatcsomagját. Ebből kiemeli többek között, hogy radikálisan csökkenteni kell a köztulajdonban álló cégek testületi vezetésében ülő "pártkáderek" számát.

Az LMP minimálisra csökkentené az önkormányzati képviselőtestületnél a zárt ülések elrendelésének lehetőségét, módosítná a közbeszerzési törvényt, megszüntetné a gazdasági érdekcsoportok lobbizási lehetőségét a hatósági eljárásokban és új lobbitörvényt alkotna.

A CM korrupcióellenes csomagjának hangsúlyos eleme, hogy a mozgalom egyetlen rendszerbe integrálná a meglévő országos nyilvántartásokat. Korrigálná a cégbíróság és az adóhatóság, az illetékek és a nyugdíjjárulék adatbázisait, átalakítaná a korrupcióellenes hivatal tevékenységét.

Kimondaná: az állami beruházások tendereztetése terén tényleges munkavégzővel köthető szerződés; a köztisztviselők, az állami pénzek kezelői terhére kiemelten súlyos büntetőjogi szankciókat állapítana meg a korrupció, illetve egyéb hivatali visszaélések elkövetése esetén, az adó- és járulékteher mérséklésével csökkentené a korrupciós nyomást.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását