Külföld
Szlovákia Sólymot hibáztatja
Ivan Gasparovic szlovák elnök szerint világos, ki bolygatja állandóan a szlovák-magyar kérdést, "ki játszik a szlovák, nem pedig a magyar kártyával".
Gasparovic kedden, szlovéniai hivatalos látogatásának végén a szlovák hírügynökség tudósítójának kérdéseire válaszolva kommentálta Sólyom László államfő egyik, a múlt heti vajdasági látogatáson tett kijelentését. Sólyom László Nagybecskereken kijelentette, hogy a magyaroknak – nemcsak Szerbiában, hanem Romániában és Szlovákiában is – idegen nyelvként kellene tanulniuk az államnyelvet.
"Úgy vélem, itt semmit sem kell magyarázni. Bárcsak megértenék ezt azok az újságíróink és politológusaink is, akiknek egészen más a véleményük" – mondta Gasparovic.
Arra a kérdésre válaszolva, hogy hajlandó-e erről a témáról párbeszédet folytatni magyar kollégájával, a szlovák elnök kijelentette: "Én az elnök úrral bármikor és bárhol kész vagyok találkozni, beszélni ezekről a kérdésekről, de egyelőre nem találok megértésre".
Robert Fico szlovák kormányfő hétfőn "alattomos és átgondolt" Szlovákia-ellenes támadásnak minősítette Sólyom László Vajdaságban tett kijelentését.
Forrás: MTI