2024. június 17. - Laura, Alida

A BKV belső ellenőre konkrétumokról nem írt

Semmilyen, a BKV-nál történő eseményekre vonatkozó konkrétumot nem tartalmaz az a levél, amelyet Csányi Józsefné, a BKV korábbi revizora 2006-ban küldött Demszky Gábor főpolgármesternek - olvasható a Főpolgármesteri Hivatal által az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben. A hivatal a hvg.hu portál szerdai cikkére reagált.
2010. március 10. szerda 22:00 - HírExtra
Csak pszichiátriai kezeléséről közölt konkrétumokat az egykori BKV-dolgozó - kezdődik a közlemény, és a továbbiakban cáfolja, hogy a főváros nem foglalkozott volna a bejelentéssel: a revizor "első, telefonos megkeresésére Vajda Pál, akkori főpolgármester-helyettes személyesen válaszolt, és azt kérte Csányi Józsefnétől, hogy ha konkrét bűncselekményt tapasztalt, tegyen büntetőfeljelentést. Csányiné nem tett feljelentést."

A hvg.hu cikke idézi a belső ellenőr levelét, amelyben azt írta 2006 őszén, hogy a közlekedési vállalatnál "lopnak, csalnak, sikkasztanak, fiktív számlákat fogadnak be". A cikk szerint az ellenőr azért írt levelet Demszky Gábornak, mert Vajda Pál főpolgármester-helyettes sem fogadta. A levélben kifejtette: a BKV-nál szerinte áfa-, szja-, tb-csalás folyik évek óta.

A hvg.hu cikkére Demszky Gábor főpolgármester szerdán az MTI-nek úgy reagált, hogy Vajda Pál és Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettesek vizsgálták a BKV-val kapcsolatban érkező revizori leveleket, és azt állapították meg, hogy a bennük foglaltak teljesen megalapozatlanok.

A Főpolgármesteri Hivatal közleménye hivatkozik a szóban forgó levélhez csatolt mellékletre, amelyből a közlemény szerint csak annyi olvasható ki, hogy a revizor már 2005-ben vitában állt munkahelyi főnökével, egyebek mellett azért, mert az "nem biztosított számára a szakminiszteri rendeletben előírt védőfelszerelést (szemüveget)", és munkavégzése során súlyosan diszkriminálja, például azzal, hogy főiskolai képzésének költségeit csak részben finanszírozza.

A levélben Csányiné ezt jelöli meg annak okaként, hogy pszichiátriai kezelés alatt áll. Azt is leírta, hogy korábban telefonon beszélt Vajda Pál főpolgármester-helyettessel, és ő arra biztatta, hogy ha konkrét bűncselekmény nyomaira bukkant, tegyen büntetőfeljelentést. A Főpolgármesteri Hivatal szerint nincs nyoma annak, hogy ezt megtette volna.

A közlemény szerint a levél érkeztekor nem volt városüzemeltetési főpolgármester-helyettes, ezért a közlekedési ügyosztályért felelős aljegyzőre szignálták. A hivatal munkatársai tájékozódtak a BKV-nál, és úgy találták, hogy alapvetően a levélíró és közvetlen felettese közötti személyes konfliktusról van szó. Mivel a levélnek sem közlekedésszakmai relevanciája nem volt, sem konkrét bejelentést nem tartalmazott, további intézkedés nem követte - folytatódik a közlemény.

A közlemény szerint Csányiné e-maileket írt a főpolgármesternek, azt kérve, hogy adja meg korábbi levelének iktatószámát, mivel a folyamatban lévő Munkaügyi Bíróságon zajló eljárásban kívánja felhasználni. A levelekre illetékességből Hagyó Miklós válaszolt 2007. december 21-én, és megismételte, hogy a munkaügyi vitában nincs szerepe a fővárosnak. Csányiné ezután az ombudsmanhoz és a Magyar Hírlaphoz fordult. A lap 2007. november 12-én számolt be Csányiné esetéről, szintén konkrét szabálysértések, bűncselekmények ismertetése nélkül.

Lényegében azt a cikket közölte újra szerdán a hvg.hu újságírója - zárul a közlemény.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását