2024. május 10. - Ármin, Pálma

Ritka zenei kincsekben bővelkedő múzeum nyíli

A tervek szerint jövőre nyitja meg kapuit az a ritka zenei kincseket felvonultató jamaicai múzeum, amely többek között a reggae-óriás Bob Marleynek és Peter Toshnak a nevéhez fűződő különlegességeket vonultat majd fel.
2010. március 9. kedd 08:26 - HírExtra
A Jamaicai Zenemúzemnak a főváros, Kingston ad otthont. Az ország zenei örökségét bemutató tárlat egyik különleges darabja az a kazetta lesz, amelyen a reggae-zenész Peter Tosh és a Rolling Stones együttes két tagja, Mick Jagger és Keith Richards jammelnek együtt egy blues nótát - mondta Herbie Miller, a múzeum kurátora. A felvétel 1977 júniusában készült New Yorkban - tette hozzá Miller, aki egykor Tosh menedzsere volt.

A kiállításon látható lesz továbbá egy amerikai énekesnő, Martha Velez 1976-ban kiadott albuma is, az Escape from Babylon (Menekülés Babilonból), amelynek az akkor még nemzetközileg ismeretlen Bob Marley volt a producere. A múzeum egyébként szívesen fogad adományokat az ország pezsgő zenei történelmének megőrzése érdekében. A szigetország zenei öröksége ugyanis komoly károkat szenvedett két évvel ezelőtt, mikor az 1970-es évek gyűjteményének egy jelentős része, köztük Marleytől és Toshtól származó eredeti felvételek eltűntek az egykori jamaicai rádió archívumából. A felvételek azóta sem kerültek elő.

A kurátor elmondása szerint egyenlőre még nincs kitűzve a múzeum megnyitásának időpontja, de az biztos, hogy a fővárosi intézményt a kormány fogja üzemeltetni, méghozzá a kulturális ügyekért felelős Jamaica Intézeten (Institute of Jamaica) keresztül.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását