Belföld

KDNP: törvénysértő játszótér-felújítás a fővárosban

A kereszténydemokrata Wertán Zsolt Zoltán szerint törvénysértő módon, a közbeszerzési eljárás megkerülésével és a korábban állítottnál lényegesen drágábban újította fel a szocialista vezetésű VI.kerületi önkormányzat a Hunyadi téri játszóteret.

A fővárosi képviselő keddi, a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján elmondta: először 36 millió forintos költségről lehetett hallani, majd a polgármester a közbeszerzési döntőbizottság megkeresésére azt állította, hogy "csak 28 millió forintba került" felújítás; ez az összeg is meghaladja azonban a közbeszerzési értékhatárt.

Wertán Zsolt Zoltán a sajtó képviselőinek olyan dokumentumot mutatott be, amely szerint a felújítás 49 millió forintot tett ki. Ez lényegesen magasabb mint a közbeszerzési értékhatár, s ez esetben a szocialista polgármester hamis adatszolgáltatással tetézte a törvénysértést – mondta.

Hozzátette: a polgármester innentől nem csak személyes felelősséget visel.
Kiemelte, hogy árubeszerzésre 8 millió forint, építési beruházásra 15 millió forint a közbeszerzési értékhatár. Kitért arra is, hogy a közbeszerzési döntőbizottsághoz eljuttatta a birtokába került dokumentumokat, a testület vizsgálata a közeljövőben lezárulhat.
Megjegyezte: 2008-ban, amikor a Benczúr utcai játszóteret újították fel, akkor egy közbeszerzéssel meg tudták oldani a munkálatokat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.