2024. április 20. - Tivadar

A PM szerint kockázatos és a sávolyi projekt

A Pénzügyminisztérium (PM) szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják a Balatonring sávolyi motorversenypálya megépítésének állami támogatását - írta csütörtökön a birtokába került, belső használatra készült pénzügyminisztériumi anyagra hivatkozva az index.hu hírportál.
2010. február 25. csütörtök 10:20 - HírExtra
A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium és a Pénzügyminisztérium által előkészített, a pénzügyminiszter által azonban végül nem támogatott előterjesztést tavaly október végén fogadta el a kormány, 20 milliárd forint állami támogatást és 15 milliárd forint állami hitelgaranciát ítéltek oda a beruházásra.

Az index.hu szerint Oszkó Péter pénzügyminiszter azért nem írta alá a Motorcentrum hitelgaranciájáról és állami támogatásáról szóló kormány-előterjesztést, mert a PM szakértői túl kockázatosnak, gazdaságtalannak és jogszerűtlennek tartják elképzelést.

A hírportál szerint a szakértői anyagban egyebek között az áll, hogy „kockázatos a bevételek alakulása, s ennek következtében a hitel törlesztését nem látjuk biztosítottnak. A működtetetés során olyan jelentős összegű költségvetési támogatást vesznek figyelembe, amelyek nem szerepelnek a középtávú költségvetési tervekben, ezért ennek biztosítása csak az államháztartási hiány – nemzetközi vállalásainkkal ellenkező – növelésével lenne lehetséges”.

A PM szakértői szerint „nem számszerűsíti az anyag a projekt megvalósításának és működtetésének költségvetésre gyakorolt pozitív hatását (munkahelyteremtés, adóbevételek, stb.), és ennek hiányában nehéz alátámasztani bármiféle állami szerepvállalást”. Azt is írják, hogy „a jelenlegi nehéz gazdasági helyzetben, amikor a vállalkozások nehezen jutnak finanszírozási forráshoz, nem tartjuk elfogadhatónak az MFB forrásait ilyen célra és ilyen kockázatos projektre allokálni”.

Szerdán nyílt levélben fordult Bajnai Gordon miniszterelnökhöz három civil szervezet, amelyben a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által a Sávoly Motorcentrum Kft. részére nyújtandó 15,3 milliárd forint összegű kölcsönre és a mintegy 20 milliárd forint költségvetési támogatásra vonatkozó szerződéskötés és a kapcsolódó kifizetések felfüggesztését kérték.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását