Gondolataink
Holokauszt: egy vagonnyi pénzt követelnek
1800 milliárd forintot szeretne a MÁV-tól alig száz holokauszt-örökös. A hír első körben megdöbbentő, a másodikban felháborító, a harmadikban érthetetlen. De miről is van szó?
Már az elején le kell szögezzük: ez nem antiszemita cikk. Minden ilyen jellegű áthallás csak belemagyarázás lehet, különösképpen azért, mert a cikk írójának felmenői közt is szép számmal találhatóak zsidó származásúak. Azt sem vitatjuk, (ahogy egyetlen épelméjű ember sem), hogy az európai történelem egyik legsötétebb időszaka volt a náci Németország által beindított holokauszt. De amit most néhány holokauszt-örökös tett, az több mint felháborító.
Kilencvenöt magánszemély (23 amerikai, 69 izraeli, egy brit, egy brazil és egy magyar állampolgár) egy chicagói bíróságon beperelte a MÁV-ot, a zsidó népirtásban játszott szerepéért. Ha megnyerik a pert, akkor a vasúttársaság közel 9 milliárd dollárt kell kifizessen, ez nagyjából 1800 milliárd forint. (Ez a magyar állam éves bevételének 15 százaléka! Lásd keretes)
Felesleges elmagyarázni, hogy jelenlegi helyzetében nemhogy a MÁV, de a magyar állam sem lenne képes kifizetni ennek az elképesztő követelésnek a tizedét sem. De még ha ki is tudnánk, a felháborodás akkor is megmaradna.
Merthogy:
Tény, hogy a MÁV szállította a náci lágerekbe a magyar zsidóságot, tény, hogy embertelen körülmények között tette azt, és tény, hogy rengetegen még az úton meghaltak. Tény, az is, hogy ezért a MÁV akkori vezetőinek felelőssége van. Azaz volt. Hiszen ők már nincsenek az élők sorában. Ám nem lehet figyelmen kívül hagyni azt makacs tényt, hogy a MÁV a deportálások alatt – ahogy mindig is – állami cég volt. Mint ilyen, az állami vezetők – az aktuális kormány – parancsait hajtotta végre.
A Magyar Állam pedig nem egyszer, de számtalanszor kárpótolta már a holokauszt túlélőket (lásd keretes). Igaz, külön a MÁV még nem fizetett, ám a Magyar Állam Vasutakra úgy tekinteni, mint egy különálló cég, otromba marhaság, hiszen a magyar állam tulajdona. Aki a MÁV-tól követeli pénzt, az gyakorlatilag az államkasszából követeli azt.
Állami felelősség
Ráadásul az állam akkoriban már – vagyis amikor a MÁV közreműködésével megkezdődtek a deportálások – nem a maga ura volt. Ismert tény, hogy hazánk 1944. október 15-e, a nyilas hatalomátvétel után náci fennhatóság alatt állt. Az ekkor történtekért a (Szálasi-) bábkormányon keresztül közvetlenül a Német Birodalom volt a felelős.
Sőt, Magyarország felelőssége a mai napig vita tárgya az 1944. március 19. és az októberi nyilas puccs közötti időszakban elkövetett bűnök miatt is. Ebben az időszakban vezette az országot a Sztójay-kormány, ekkor kellett a zsidóknak a sárga csillagot viselniük, és értékeiket letétbe helyezni. Ám a nácik már ennek az időszaknak a végén, vagyis a Szálasi-puccs előtt (1944. október 15.) megszállták Magyarországot. Azaz az ekkor elkövetett embertelenségekért sem egyedül a magyar államot terheli a felelősség.
Antiszemitizmus
Az ügyben a legrosszabb, hogy az ilyen bicskanyitogató esetek miatt lángolhat fel hazánkban (vagy bárhol másutt, de seperjünk a saját házunk táján) az antiszemitizmus még mindig meglévő parazsa. Ezek az esetek csak arra jók, hogy felszítsák ezt a tüzet. Sajnos ki kell mondani, joggal.
Sokaknak – legyenek bármilyen származásúak és legyenek a legliberálisabb elveket vallók is, de – elegük van a holokauszt örökös felemlegetéséből, az örökös kárpótlási igényekből, a pénzkövetelésből. Éppen eleget bűnhődött már ez a nemzet (benne magyarral, cigánnyal, zsidóval, szlovákkal, románnal, svábbal), hogy most még egy bőrt lenyúzzanak róla.
A holokausztot nem szabad elfelejteni, örök jelzőtűz a későbbi koroknak az etnikai alapú tömeggyilkosság embertelenségével szemben. De nem szabad ilyen túlzásokba esnünk. Kétségtelen, hogy a hatvanöt évvel ezelőtti események következményeinek megfelelő értékelésével tartozunk a jövő generációinak, ám ez a tartozás ennyi idő (és kárpótlás) elteltével csak szellemi, és nem anyagi lehet.
Senkinek nem használ, ha az antiszemiták számára ilyen bődületes képtelenséget dob be bárki is a magyar közélet amúgy is viharos vizébe. Kivéve persze akkor, ha az antiszemitizmust szeretné erősödni látni, hiszen akkor megint lehet farkast kiáltani. Ez azonban legalább annyira veszélyes, mint amennyire alattomos játék.
1998-ban nyílt meg a magyarországi túlélők számára a Claims Conference által létrehozott Közép-Kelet-Európai Alap (CEEF). A szervezet a Vasfüggöny leomlása óta az alapból 92 millió dollárt fizetett ki 8276 magyarországi túlélőnek a Németországgal történt 1998. évi megállapodást követően. 2008. június elsejétől a Közép-Kelet-Európai Alapítványnál a havi segély a jogosult túlélőknek az Európai Unió államaiban 200 euróról 216 euróra (körülbelül 52 ezer forint) emelkedett. Magyarországon a kifizetés körülbelül ötezer embert érint.
Az Osztrák Megbékélési Alapból a Magyarországon élő egykori kényszermunkások 7630 euró, az ipari munkások 2543 euró, a mezőgazdasági munkások 1453 euró összegű egyszeri juttatásra voltak jogosultak. Az alap Magyarországon a 2004. év végi záró időpontig összesen 8800 zsidó és roma túlélőnek mintegy 9 milliárd forintot fizetett ki, ami átlagosan fejenként valamivel több, mint egymillió forintot jelentett.
A gettónyugdíjat a német állam 2002-ben eredetileg a kelet-európai holokauszt-túlélők számára hozta létre. A kárpótlást azok igényelhették, akik évekig dolgoztak a gettókban valamilyen formális ellenszolgáltatás fejében. 2003-tól a budapesti gettó túlélői számára lehetőség adódott a kárpótlási forma igénylésére, ami havi 135-270 euró közti összeget (32-65 ezer forint) jelent.
Amerikában élő károsultak az USA által Ausztria területén 1945-ben elrabolt, többek között magyar zsidó értéktárgyakat is szállító vonat miatt per indított az amerikai állam ellen. A kártérítésben 300 millió dollárt követeltek, ám végül 21 millió dollárt kaptak. A Magyarországon élők összesen 4,8 millió dollár illette meg, szociális támogatások formájában.
2007 decemberében a MAZSÖK (Magyar Zsidó Örökség Közalapítvány) nevében Zoltai Gusztáv és Herczog László a magyar kormánnyal megállapodást írt alá a náci korszakban elpusztított zsidók után maradt uratlan vagyon kérdésének rendezéséről. Az öt évre megkötött támogatási szerződés 21 millió dollár átutalásáról szólt, amiből a 2008-ra, 2009-re és 2010-re vonatkozó 12,6 millió dollárt a magyar kormány már átutalt a szervezet számára. Az összeget kétharmad-egyharmad arányban osztják el a magyarországi és külföldön élő túlélők között. Három év alatt 8,4 millió dollárt fizetnek ki, ami a 14 ezer igénylőt figyelembe véve fejenként 23 762 Ft-ot jelent. A kamatokat, amelyeket a MAZSIHISZ kap meg, a szervezet saját tevékenységére használja fel.
2008 augusztusában a Claims Conference a Közép-Kelet-Európai Alap után budapesti programját is megnyitotta. A pótmegegyezés keretében azok a budapesti zsidók egyszeri anyagi jóvátételt kapnak, akiket 1944-ben 6 hónapnál rövidebb időre költöztettek a gettóba, illetve gyűjtöttek össze az úgynevezett Stern-házakba. Az egyszeri, egy összegben fizetendő 1900 eurós (440 ezer forint) kárpótlásra körülbelül 5700-an jogosultak.
A Mazsihisz elnökének, Feldmájer Péternek kérelmére az Alkotmánybíróság 1993. március 12-én határozatban állapította meg, hogy az 1947-es párizsi békeszerződés alapján a zsidóság kárpótlása tekintetében „a magyar állam mulasztásban van”. Ennek hatására hozták meg az 1997/X. törvényt, amely lefekteti, hogy életjáradékban részesül az, aki 1997. január 1-jén, illetve az ezt követő években a 60. életévét betöltötte.
Az életjáradék összege az állam éves költségvetéséből kerül elkülönítésre.
Az életjáradék havonta, forintban fizetendő szolgáltatás, amely a jogosultat élete végéig megilleti. Az összeget sávosan, életkor szerint osztották be, és az 1997. június 31-ig betöltött éveket vették figyelembe. Ennek értelmében a 60 éves korú férfiak havi 2860 forint, a nők 2278 forint életjáradékot kapnak. A támogatást bevezetésének évében 12 ezren kapták havonta. A kárpótlási kötelezettségről az 1997. évi XXIX. törvény rendelkezett, ennek összegét azonban nem állapították meg. Az 1999-es költségvetési törvény ezt 30 ezer forintban rögzítette, ami a nemzetközi zsidó szervezetek felháborodását váltotta ki, majd az Alkotmánybíróság a rendelkezést megsemmisítette. Végül egy 2003-as rendelet az összeget 400 ezer forintban határozta meg.
(forrás: Magyar Demokrata)