2024. május 8. - Mihály

Egyiptom nyitott a gázipari együttműködésre

Az egyiptomi fél nyitott a Magyarországgal, illetve Európával folytatható energiaipari együttműködés, kiváltképpen a majdani Nabucco gázvezetéken történő gázszállítások iránt - közölte Bayer Mihály, összegezve a magyar kormánydelegáció kairói látogatásának eredményeit.
2010. február 9. kedd 20:16 - HírExtra
A Nabucco-nagykövet az MTI-nek kedden adott interjúban azt mondta: Egyiptom már korábban jelezte, hogy az Arab Gázvezetéken a nyomás növelése révén évente 2-5 milliárd köbméter gázt tudna biztosítani Európának a Nabucco gázvezetéken keresztül (ez a Nabucco teljes kapacitásának mintegy hatodrészét tenné ki).

A kairói és az ankarai vezetés már tárgyal az Egyiptomból induló transzarab gázvezeték hiányzó, kétszáz kilométeres szakaszának a megépítéséről - a vezeték Törökország területén csatlakozna a Nabuccóhoz. Bayer Mihály szerint a kairói vezetés azonban szélesebb szerepet kíván szánni a transzarab gázvezetéknek. Az a céljuk - mondta -, hogy gáztermelőként és -kereskedőként központi szerepet játsszanak Észak-Afrikában és a Közel-Keleten. Egyiptom gázvezetékeit egyrészt Líbia felé építi tovább, másrészt a Szíriába eljutott Arab Gázvezetékkel Irakba is el szeretnének jutni. Ezáltal az iraki gázt is Európába lehetne szállítani a Nabuccón át.

Pusztán kereskedelmi kérdés az, hogy erre mikor kerül sor: ebben a Nabucco-konzorciumban részt vevő vállalatoknak kell megállapodniuk. Bayer Mihály javasolta kairói tárgyalópartnereinek, hogy a Nabucco iránti kötelezettségüket ne csak kormányzati szinten erősítsék meg.

Bayer Mihály kifejtette: azért javasolta az egyiptomi vezetőknek, hogy vegyék fel a kapcsolatot a Nabucco-konzorciummal, hogy a kapacitás elosztásánál majd figyelembe lehessen venni az egyiptomi gázszállítási igényeket is. Ez nagyon fontos lenne - hangsúlyozta Bayer Mihály -, mert a Nabucco teljes mértékben magántulajdonú kereskedelmi projekt.

Az MTI-nek a repülőgépen adott interjúban a politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a Nabucco-projekt jövőjén kívül a cseppfolyós gáz szállítási lehetőségeiről is szó volt a magyar kormányküldöttség kairói útján. Egyiptom már most is szállít folyékony halmazállapotú gázt (LNG) európai országoknak, s a kairói vezetés nem zárkózik el attól, hogy Magyarország vagy térsége is LNG-vásárlója legyen Egyiptomnak, miután felépült a visszagázosító üzem a horvátországi Krk szigetén - mondta Bayer Mihály.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását