Belföld

A kormánynak lépnie kell a zord időjárás miatt

A rendkívüli hidegre való tekintettel több intézkedést is hozott a kormány: többek közt azt kérte az önkormányzatok és a közintézmények vezetőitől, nyissák meg a hajléktalanok nappali fogadására alkalmas helyiségeket, és lehetőség szerint biztosítsanak meleg teát a rászorulóknak.

Szollár Domokos csütörtökön az MTI-nek elmondta: a kormány felkérte a MÁV vezetését, hogy a nagyobb városokban, így Budapesten is, tegye lehetővé – az elmúlt években már bevált gyakorlat szerint – egy-egy váróterem nappali nyitva tartását a hajléktalan emberek számára. Az állami tulajdonú erdőgazdaságoktól pedig azt kérték, biztosítsanak lehetőséget, hogy a rászorulók ingyenesen gyűjthessenek tűzifát.

Tájékoztatása szerint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium ötmillió forinttal támogatja a Hajléktalanokért Közalapítvány azonnali beavatkozásokat lehetővé tevő alapját annak érdekében, hogy az utcai szociális munkát segítő eszközöket vásároljanak, illetve hogy a nappali melegedőket hétvégén és éjszaka is tartsák nyitva.

A honvédelmi tárca napokon belül meleg takarót, ruhát biztosít a rászorulóknak – közölte.
Szollár Domokos felhívta a figyelmet arra: a kihűléses halálesetek elkerülése érdekében továbbra is nagyon fontos, hogy fokozottan figyeljünk a környezetünkben élőkre. Azt kérte, hogy aki tud olyan személyről, akit a saját lakásában fenyeget a kihűlés veszélye, forduljon segítségért a helyi önkormányzathoz, de segítséget lehet kérni az ingyenesen hívható 104-es, 107-es vagy a 112-es telefonszámon, vagy a hajléktalanellátó szervezetek által működtetett regionális diszpécserszolgálatok telefonszámain, illetve a polgárőrségeken.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.