2024. május 12. - Pongrác

A BKV állt a közbeszéd fókuszában

A BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfőbb témának a közbeszédben január első felében; a pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent - derül ki a Forsense közvélemény-kutatásából, amelynek eredményeit csütörtökön juttatta el a cég az MTI-hez.
2010. január 21. csütörtök 18:13 - HírExtra
A Forsense az elmúlt időszak legfontosabb eseményeit kutató kérdésére az év elején is a decemberi felméréshez hasonló arányban válaszoltak a kérdezettek: 61 százalékuk nevezett meg spontán módon, magától valamilyen hazai eseményt. A közéleti szempontból csendesebb évkezdésnek is betudható, hogy a többségnek csak egyetlen fontos történés jutott eszébe, kettőt 17, hármat már csak a válaszolók 3 százaléka említett - olvasható az elemzésben.

A közvélemény-kutatás eredményét összefoglaló közlemény szerint január első felében a BKV-val kapcsolatos ügyek bizonyultak a legfontosabb témának, a sztrájkot a válaszolók egyharmada elsőre említette, az összes megkérdezett körében pedig a január 11-e előtti 20 százalékról a sztrájk hetében 45 százalékra emelkedett az ezt az eseményt megnevezők aránya.

A második helyre szintén a BKV-val kapcsolatos ügyek, ahogy ezt a válaszolók nevezték, a végkielégítésekkel kapcsolatos botrányok kerültek, összesen 11 százalékos említési aránnyal - írták. Hozzátették: a kormányzati benzintendert, valamint a MÁV-val kapcsolatos ügyeket, mint korrupciós témát említette a válaszolók 3 százaléka, így a korrupciós ügyek közé az összes említés 18 százaléka sorolható, ami enyhe csökkenést jelent a decemberi 23 százalékhoz képest.

A harmadik leggyakrabban érintett témakör általában az áremelés, azon belül elsősorban az üzemanyag árának drágulása, amelyet összesen a kérdésre válaszolók 9 százaléka említett.

A korábbi vezető hír, a H1N1 influenzajárvány a negyedik helyre szorult, ettől nem sokkal maradt el az ötödik helyen az adóváltozások és a cafeteria-rendszer átalakításának ügye sem (a válaszok 4-4 százaléka). Az említett témák között megjelent még a nyugdíjak kérdése (3 százalék), Pécs kulturális fővárosi megnyitója (3 százalék), valamint Sólyom László újévi beszéde (1 százalék) - foglalta össze a Forsense.

Néhány esetben különbségeket tapasztaltak különböző pártok szavazóinak eseményválasztásában, így az Európa Kulturális Fővárosát elsősorban az MSZP szavazói említették, a Jobbik támogatói pedig főként a sztrájkot és a BKV-botrányokat mondták.

Januárban a pártokhoz közvetlenül kapcsolódó ügyek aránya ismét minimálisra csökkent, mindössze a válaszok 1 százaléka sorolható a választási kampány megkezdése illetve a pártok közötti viták, csatározások kategóriájába.

Emellett nemcsak a már tavaly a közbeszédből kikerült gazdasági válság (1 százalék), hanem a közbiztonsággal kapcsolatos ügyek említése is minimálisra csökkent. Az egészségügy problémáit (2 százalék) vagy a munkanélküliséget fontosságuk ellenére továbbra is csak nagyon kevesen említették.

A Forsense 2006-os januári, választás előtti adataival összevetve az látható, hogy az ideinél is kevesebben, a válaszolók 56 százalék említett valamilyen fontos eseményt, és négy éve ilyenkor sem volt még túlzottan magas a kampánnyal kapcsolatos említések aránya - derül ki az elemzésből.

A Forsense január 6 és 16. között végezte közvélemény-kutatását, ezer emberből álló reprezentatív mintán. A felmérés

hibahatára legfeljebb 3,1 százalékpont.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását