Belföld
Ki hazudik nagyobbat nyugdíjügyben?
Ki hazudik nagyobbat nyugdíjügyben? Erre a kérdésre kerestük a választ Jankovits Györgynél, az ország talán legnagyobb idős-érdekképviselete, a Nyugdíjasok Országos Szövetsége (NYOSZ) elnökénél.
Elnök úr! Első körben azt szeretnénk tisztázni, hogy alakultak reálértéken a nyugdíjak az elmúlt 8 évben. Mint ismert, a Fidesz szerint évek óta csökken, az MSZP szerint viszont az elmúlt években 25 százalékkal nőtt a nyugdíjak reálértéke.
Az elmúlt nyolc esztendőből legalább hatban a nyugdíjak hol szerényebb, hol jelentősebb reálérték-növekedést mutatnak. Ha jól emlékszem, legfeljebb két esztendő volt, amikor a nyugdíjaknak nem sikerült megőrizni az előző évi vásárlóerejét.
Valósnak tartja a Szocialisták által hangoztatott, közel harminc százalékos növekményt?
Igen. Méghozzá azért, mert e mögött hivatalos KSH adatok állnak. Az más kérdés, hogy ma, még ha valaki a valós tényekből indul is ki, azonnal rásütik, hogy egyik vagy másik oldalra húz.
Mi a helyzet a 13. havi nyugdíjjal?
A 13. havi nyugdíjnál két fontos dolog van, amit meg kell említeni, azonban a közbeszédben gyakran épp ezekről nem esik szó. Az egyik, hogy a 2002-es bevezetése előtt tizenhárom évben a nyugdíjak reálértéke egyetlen százalékkal sem emelkedett, az Orbán-kormány távozásának idején értük el ismét az 1991-es szintet! Erre a hatalmas gödörre tekintettel kapták a nyugdíjasok a 13. havi ellátmányt. Amolyan kárpótlásféleképp, nem pedig pluszjuttatásként. A másik fontos dolog pedig ennek a 13. havi nyugdíjnak a finanszírozhatósága.
Ami, mint már tudjuk, az ország jelen állapotában lehetetlen, és ez korábban sem volt másként.
Így van, pontosabban csak az állami költségvetési egyensúly felbillentése, illetve külföldi hitelfelvétel útján lehetett előteremteni. A 13. nyugdíj bevezetése idősbarát gesztus volt, de be kell látnunk, hogy elvonása társadalmi kényszer hatására történt. Akkor azonban vagyunk korrektek, ha azonnal hozzátesszük, hogy ez az elvonás 12 hónapra arányosítva körülbelül olyan nyolc százalékos reálnyugdíj-csökkentésnek felel meg.
A Fidesz ma lényegében azt mondja, hogy megvédi a nyugdíjakat, illetve megőrzi a nyugdíjak reálértékét.
Kérdés, mi ellen védi meg? Gyanítom, védelem alatt az ellenzéki párt a rendszer fenntarthatóságának biztosítását érti. Azt viszont sem én személyesen, sem a mozgalmunk nem tartja elfogadhatónak, hogy a nyugdíjak csupán a reálértéküket őrizzék meg, s az idősek ne részesüljenek a gazdasági növekedés teremtette életszínvonal-növekedésből.
Az MSZP amellett, hogy szintén a rendszer fenntarthatóságát ígéri, egyúttal a gazdasági teljesítményhez igazított nyugellátást képzel el. Ám ebben az „együtt sírunk-együtt nevetünk” pakliban az is benne van, hogy gazdasági visszaesés esetén akár csökkenhetnek is a nyugdíjak.
Tisztában vagyunk vele. Az MSZP által benyújtott törvény úgy szól, hogy amennyiben a GDP-növekedés nem éri el legalább a 3,5 százalék körüli szintet, az állam a nyugdíjakat csupán reálértéken köteles megőrizni. A lényeg számunkra az, hogy ma csak az egyik nagy párt sejteti velünk annak a lehetőségét, hogy a gyarapodásból mi is kivehetjük a részünket, a másik meg sem említi ezt.
Mit javasolnak ezek után a tagjaiknak?
Semmiképp sem mondjuk meg nekik, mely pártra adják le szavazatukat. Mindössze azt tartjuk feladatunknak, hogy a hozzánk tartozók tájékozottan, felkészülten járuljanak az urnák elé. Úgy látjuk, nagy veszélyben van a tisztánlátás, s mivel érdekérvényesítő képességünk nem hasonlítható a buszvezetőkéhez, csak remélhetjük, hogy a kortársaink többsége olvasni tud a rendelkezésünkre álló adatokból. Jelszavunk a kampányban József Attila nyomán: Az igazat mondd, ne csak a valódit!
Az MSZP nyugdíjasokat érintő vállalásairól Mesterházy Attila, a párt miniszterelnök-jelöltje számolt be szerdai sajtótájékoztatóján. Ezek: 1. az MSZP, ha kormányra kerülne, folytatná az idén lejáró nyugdíjkorrekciós programot, annak időtartamát további három évvel meghosszabbítaná, és kiterjesztené a fiatalon megrokkantakra is. 2. évente megduplázná a méltányossági nyugdíjkasszát. 3. folytatná a nyugdíjprémium rendszerét, illetve rendezné a mezőgazdasági szövetkezeti járulékosok járandóságát. 4. egyszeri, 75 ezer forintos kegyeleti támogatást adna az átlag alatti nyugdíjjal rendelkezőknek házastársuk temetési költségeihez. 5. 2011-ben 90 ezer nyugdíjasnak adna üdülési csekket, és megőrizné a 65 év feletti ingyenes utazási lehetőséget is.
A Fidesz vállalásai
A három, eddig megismert fideszes garancia: az ellenzéki párt kormányon megvédi a nyugdíjakat, törvényben fogja megtiltani a nyugdíjpénztárak privatizációját, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét.