Belföld

MSZP-Fidesz: elítélni már tudnak együtt

Az MSZP és a Fidesz helyi vezetője egyaránt elítélte hétfőn, hogy festékkel fújták le a két párt Zala megyei irodájának falát, illetve zalaegerszegi irodájának homlokzatát ismeretlen tettesek a hétvégén.

Baracskai József, az MSZP megyei elnöke zalaegerszegi sajtótájékoztatójukon azt mondta: az erőszak és a rombolás nem lehet válasz semmire sem. Az MSZP nyitott a párbeszédre, de a véleménynyilvánításnak ezt a formáját elutasítja – tette hozzá. Kitért arra: tisztességes, eredményt bemutató kampányt szeretnének, ezért megyén belül kezdeményezni fogják a jelölteket állító párok együttműködését.

A Fidesz zalaegerszegi szervezete elítéli a zalaegerszegi pártirodák falának megrongálását – tájékoztatta Gyutai Csaba, a párt városi elnöke az MTI-t. A közleményben hozzátette: a további hasonló provokációk elkerülésére a választáson induló pártok helyi képviselő-jelöltjeinek közös választási etikai kódex aláírását javasolják.

A kódexben a pártok garanciát vállalnának arra, hogy Zalaegerszegen nem használnak tiltott kampányeszközöket, nem hazudnak tudatosan az ellenfelekről, nem alkalmazzák a negatív, lejárató, személyeskedő kampánystílust, és nem tesznek olyan nyilatkozatokat, amellyel a választás tekintélyét és jelentőségét csorbítják vagy kétségbe vonják.

Az MSZP Zala megyei irodájának falát, valamint a Fidesz zalaegerszegi irodájának bejárati ajtaját és külső falát szombatra virradó éjszaka fújták le festékkel. A fal- és ajtófelületekre egyméteres betűkkel egy weblap címét írták fel, az emblémákat pedig összemázolták.

Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrség a két irodából érkezett bejelentés alapján rongálás miatt folytat eljárást.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.