2024. június 2. - Kármen, Anita

Továbbra is apadóban a Körösök

Tovább apadnak a Körösök; csökkent a belvízzel elöntött területek nagysága is - közölte a Körös-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vasárnap az MTI-vel.
2010. január 17. vasárnap 12:20 - HírExtra
A tájékoztatás szerint már megszűnt az árvízvédelmi készültség a Fehér-, a Fekete- és a Kettős-Körösön. A Sebes- és a Hármas-Körösön még másodfok mellett védekeznek, ám az előbbi folyón vasárnap délután, míg az utóbbin Gyománál hétfő reggelre mérsékelik a készültségi szintet.

Szintén apad a Hortobágy-Berettyó is. Várhatóan hétfőre ott is elsőfokúra csökken a készültségi szint.A belvízzel elöntött területek nagysága újabb, több mint hétszáz hektárral 19.215 hektárra csökkent.

A térségben mind a tíz belvízvédelmi szakaszon készültséget tart fent az igazgatóság, nyolcban másod-, kettőben pedig elsőfok mellett küzdenek az elöntés ellen.
Jelenleg 21 szivattyútelep működik, és december 23-óta majdnem 60 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba.

Az önkormányzatok közöl változatlanul 12 település végez belvízvédelmi munkálatokat. Másodfokú a készültség Ecsegfalván és Gyulán, míg a többi helységben a legalacsonyabb szint mellett védekeznek.

A meteorológiai előrejelzések szerint jelentősebb csapadék a következő napokban nem várató.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását