Gazdaság / HR
Nincs megállapodás, folytatódik a sztrájk
A péntek kora délutáni egyeztetésen sem született megállapodás a BKV menedzsmentje és a sztrájkot hirdető 14 szakszervezet között a kollektív szerződésről, ezért az érdekképviseletek folytatják a kedd óta tartó határozatlan idejű sztrájkot - mondta Földényi György, a sztrájkbizottság elnöke az egyeztetéseket követően újságíróknak.
Az álláspontok valamelyest közeledtek, mert a BKV és a szakszervezetek is új ajánlatot tettek, de megállapodásra egyelőre nem jutottak.
Földényi György elmondta: azért is tettek új ajánlatot, mert érzékelik, hogy milyen "áldatlan állapotok" vannak Budapesten. Ajánlatuk szerint a kollektív szerződés szövegében maradna a 3-3 százalékos egészség- és magánnyugdíj-pénztári hozzájárulás, amelynek felső határt szabnának és azt a bérmegállapodásban rögzítenék. Fenntartották azt a javaslatot, hogy a 8 ezer forintos havi melegétkeztetési utalvány mértéket 6 ezerre csökkentsék, az év végi 45 ezer forintos ajándékutalványt pedig átválthatóvá tennék melegétkeztetési utalványra, vagy internet-felhasználási támogatásra.
A BKV egyelőre nem fogadta el az ajánlatot.
Bolla Tibor, a BKV gazdasági vezérigazgató-helyettese azt mondta: kezdeményezték a munkaügyi közvetítő bírói szolgálat igénybe vételét, aki közvetítene a felek között.
Elmondta azt is: mivel most nem érkezett javaslat a felső határra, ezért most van két ajánlat, ami nyitottá teszi a ksz-tárgyalásokat. Hozzátette, az év végi ajándékutalvány átváltását a cég valószínűleg elfogadja, de a felső határról még egyeztetni kell.
Földényi György úgy reagált: remélik nem lesz szükség a külső közvetítő alkalmazására, mert meg akarnak állapodni.
Elmondta azt is, hogy a sztrájkbizottság részéről felmerült, hogy hétvégére függesszék fel a sztrájkot, mert nincs akkora hatása, de a dolgozók azt mondták, amíg nincs megállapodás, addig sztrájkolnak.
Kérdésre válaszolva Földényi György közölte: furcsállja, hogy Bajnai Gordon az elégséges szolgáltatásról való megegyezéshez kötötte a találkozót, mert a megállapodást a törvény nem írja elő. Mint mondta, egyeztettek, de nem sikerült megállapodni.
A tárgyalások péntek délután fél 6-kor folytatódnak.