Belföld

Hárommillió forint templomi orgonára

Hárommillió forinttal támogatja a hatvani Szent Adalbert templom új orgonájának megvásárlását a település önkormányzata - tájékoztatta a város polgármestere pénteken az MTI-t.

A képviselőtestület ezzel nem csupán a katolikus egyházat támogatja, hiszen a belvárosi templom városi rendezvényeknek és hangversenyeknek is helyet ad – mondta Érsek Zsolt (MSZP). Az új orgona 15 millió forintba kerül. Megvásárlásához 10 millió forinttal járul hozzá a területen illetékes váci püspökség, míg 2 millió forintot a plébánia biztosít. Utóbbi összeg a hívek adományaiból származik – tette hozzá.

Hatvanban egyébként szokás, hogy a helyi önkormányzat egyházi fejlesztéseket támogat, így hozzájárultak már a helyi evangélikus és a református közösség fejlesztéseihez is – mondta Érsek Zsolt.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.