2024. június 2. - Kármen, Anita

Lehet hinni Lendvai Ildikónak?

Lendvai Ildikó a közéletünk meghatározó figurája. Felelőssége ezért az elmúlt évekért megkérdőjelezhetetlen. Mégis olyanokat mond, amik azt mutatják, képtelen ezt a rendkívül egyszerű dolgot belátni.
2010. január 8. péntek 15:15 - Pénzes Dávid
Nagyon nehéz a politikai újságíró dolga, mikor az MSZP kampányáról, vagy a párt vezetőinek kijelentéséről kell megszólalnia. Mert ahhoz, hogy a nagy maszlagból érthető valóságot formáljon, el kellene vonatkoztatnia a megszólaló személyétől. Viszont Lendvai Ildikó esetében ez lehetetlen.

Ki ő?

Lendvai a pártember
1974-től az MSZMP tagja, 1989. októberben az MSZP alapítója. 1990-től 1994-ig a budapesti párttanács ügyvivője; 1994-től 2000-ig a szocialisták budapesti elnöke. 1992-1994-ben az országos nőtagozat első, alapító elnöke. 1992-től 1998-ig a szociáldemokrata társulás vezetőségi tagja. 1994. október és 1998. szeptember között az országos elnökség tagja. 2000. november 25-én ismét elnökségi tag, s a párt egyik alelnöke lett. 2003. március 29-től, az általános tisztújítást követően frakcióvezetőként az elnökség állandó meghívott tagja.
Senki ne értse félre: az objektivitás megőrzése érdekében valójában lényegtelen, hogy Lendvai Ildikó személyével milyen viszonyban van az író. A gond az, hogy Lendvai Ildikó az elmúlt nyolc év meghatározó szocialista politikusa volt: részt vett az MSZP parlamenti frakciójának munkájában. 1998 óta (!) frakcióvezető-helyettesként 2002-től 2009 közepéig pedig mint frakcióvezető irányította a kormányt támogató képviselőcsoportot. Több mint tíz évig tehát az egyik legfontosabb pozíciót töltötte be a pártban, ráadásul 2000 óta alelnöke, tavaly áprilistól pedig elnöke.

Ezeket azért vagyunk kénytelenek ennyire alaposan kiemelni, mert bárhonnan is nézzük, Lendvai az elmúlt tíz év Magyarországának meghatározó politikusa, a nyolc éve kormányzó szocialistáknak egyik legjelentősebb vezetője. És itt rögtön csorbát is szenved némileg a fent említett objektivitás. Hiszen, ha egy ilyen hatalmú ember bármit is mondd, mi több, ígér, azt nehéz elválasztani azoktól az „eredményektől” amiket az ő általa mellszélességgel támogatott kormány(ok) elértek. Ezek ugyanis teljesen objektív tények.

Elkenhetetlen a felelősség

Szolgáltató párt
A pártelnök szerint a "felelet és felelősség" kettős elvével vág neki az MSZP a 2010-es országgyűlési választási kampánynak. Mint mondta, az MSZP-nek a mindennapi élet gondjaiban segítő "szolgáltató pártként" választ kell adnia a legfeszítőbb társadalmi kérdésekre, a biztonság, a rend utáni vágyra, a munka becsületének helyreállítására és a szegénység problémáira.
Az ország nem magától került haldokló pályára, nem magától lett hihetetlen mértékű az államadóssága, nem véletlenül növekedett eszeveszett mértékben a munkanélküliség, nem a semmiből bukkantak fel az elképesztő korrupciós botrányok, állami cégeknél tapasztalható pénzlenyúlások, sikkasztások, nem véletlenül ül több szocialista politikus is rács mögött. Mindezekért emberek a felelősek – és Lendvai bizony éppen abban a pozícióban lévő figura, aki ezért kőkeményen felelős.

Ezek után kellene elemezni azt, amit a szocialista pártelnök az MTI-nek kifejtett a felelet és felelősség mottójával adott interjúban. A felelet nem rossz húzás, de a felelősségtől azon nyomban felfordul az ember gyomra, éppen azokért a dolgokért, amiket az imént említettünk. Ha Lendvai felelősséget szeretne viselni az ország ügyeiért, akkor már régen nem lenne az MSZP elnöke. Az valóban azt mutatná, hogy komolyan veszi a felelősséget.

Szolgáltató párt

Az újdonság, ami – ha elvonatkoztatunk egy bukott politikus kijelentésétől – kifejezetten jó irányba mutat: az MSZP, mint szolgáltató párt ötlete. Elég progresszív elképzelésnek hangzik ahhoz, hogy a baloldal legnagyobb pártja fel tudja építeni újra magát. (Természetesen nem ezekkel a vezetőkkel, de ez más kérdés.)

Lendvai a kampányvállalások közt fontosnak tartja a közszolgáltatási magatartási kódex megteremtését. Ez szép, és kellően demagóg is, de van vele egy kis bibi. A banki magatartási kódexet is az ő pártja, az ő kormányuk egyeztette le, az eredmény azonban elkeserítően szerény, nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk: a dolog megbukott. A mezőgazdasági termelők és kereskedő közti etikai kódex szintén behalt. Ha így folytatnák a jövőben is a „kódexezést”, akkor az nem sokat ígér.

Nem ígér, de mégis

Izgalmas érzés, mikor Lendvai arról beszél, hogy nem üres ígérgetést, hanem forintosítható válaszokat ad pártja a jövő kérdéseire. Izgalmas, mert ha az elmúlt fél évet nem tekintjük, akkor kis túlzással a nyolc év nem kormányzás volt, hanem ígérgetések halmaza.

Pikáns, hogy ezután nyomban ígérgetéssel folytatja. Kétezermilliárdról beszél, amit Bajnai Gordon vizionált, mint a következő négy év növekedéséből származó bevételét. Sajnos e sorok írója emlékszik arra a többször is elhangzott Gyurcsányi kijelentésre a 2006-os kampányból, hogy az ország 3600 milliárd forinttal gazdálkodhat majd az uniónak köszönhetően. Hogy ezzel a pénzzel felépítenek egy modern és élhető, új Magyarországot. Nos, nem tudjuk hova tűnt ez a pénz, vagy hogy egyáltalán igaz volt e ez a duma (Gyurcsánynál sosem lehet tudni), de az eredményeket látjuk.

Az MSZP védené a demokráciát?


Érdekes az a kijelentés is, hogy Lendvai a saját pártját tekinti a demokrácia védelmezőjének. Ha eszünkbe idézzük a 2006-os zavargások véres leverését, a BKV ügyeket, Hunvald elkótyavetyélt ingatlanait, a sukorói casinóprojektet, vagy a kormányzati negyed történetét, akkor a demokrácia szó helyett sok minden eszünkbe juthat.

Nem elfogultság, ha azt mondjuk, az MSZP megújulása, a sikeres kampány és a baloldal újraépítése nem a szavakon, de a pártvezetők önmérsékletén és belátásán múlik, és persze legfőképpen gyors távozásukon…
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

mmynus
2010. január 21. 20:25
En mar csak elolvasom neha mit mond, mert a hangjatol a hideg futkos a hatamon. Bar ha olvasom akkor is. :)
bagi
2010. január 11. 12:42
Ez a nő olyan avitt és "lejárt szavatosságú", mint az egész MSZP és tehetségtelen holdudvara.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gondolataink témában
Szívesen látná Orbán Viktort köztársasági elnökként?
Szó sem lehet róla
Jobb lenne, mint miniszterelnökként
Teljesen hidegen hagy
Csak, ha nincs más elfogadható jelölt
Igen, alkalmas a posztra
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását