Külföld

„Hamburgeradóval” az egészségért

"Hamburgeradóval" is hozzá lehetne járulni a romániai lakosság egészségügyi helyzetének javításához - legalábbis így látja Cseke Attila egészségügyi miniszter, aki szerint a gyorséttermi étkekre, édességekre, szénsavas üdítőitalokra is adót kellene kivetni.

A román írott és elektronikus sajtó tág teret szentel az ötletnek, amelyet a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) tárcavezetője vetett fel bukaresti sajtóértekezletén. Ennek lényege: az általa említett élelmezési termékek (hamburger, hot-dog, cukros italok, cukrászati készítmények, rágcsálnivaló) fogyasztása ugyanolyan a nikotinizmushoz vagy az alkoholizmushoz hasonló szenvedély, ezért "megérett" a megadóztatásra. S mivel a termelőnek és forgalmazóknak e termékek eladása után a bevétel bizonyos százalékát az államkasszába kellene utalniuk, az állam azt a pénzhiánnyal küszködő egészségügyi ellátás és programok finanszírozására fordíthatná.
A román állam korábban már bevezette a "szenvedélyadót" a cigarettára és az alkoholos italokra. A "hamburgeradó" tervezetét közvitára bocsátják majd – az erről szóló dokumentum a szaktárca honlapján olvasható. Az adóztatási részleteket a minisztérium élelmezési bizottsága dolgozza ki a termelőkkel is egyeztetve.

A miniszter szerint ez az adó nem fogja feltétlenül a fogyasztót terhelni, mivel az összeg nem lesz akkora, hogy a gyártók vagy a forgalmazók ne tudnák elviselni. Érvként hozta fel azt is, hogy hasonló adónem más európai uniós országokban is létezik, például Franciaországban, Németországban vagy Nagy-Britanniában.

A romániai egészségügynek nagy szüksége van erre a pénzre, az illetékesek hangsúlyozzák, hogy az egészségügyi programok finanszírozására például a tavalyi összegnek csupán 82 százaléka áll rendelkezésükre, az orvosi felszerelések vásárlására pedig a 2009-es pénzkeretnek mindössze 53 százaléka. Hiányosságok lesznek a sürgősségi betegellátásban is, ugyanis ezen a területen a múlt évhez viszonyítva 50 százalékkal kevesebbet költhetnek.

Az üzletágban érintettek – elsősorban a gyorsétkeztetés terén tevékenykedő étteremláncok – természetesen máris kinyilvánítják nemtetszésüket. Arra hivatkoznak, hogy már most is számos adóteher nyomja vállukat, például illeték a fényreklámok engedélyezéséért, illetve az ezer eurós nagyságrendű büntetések akár a legkisebb szabálytalanságért is. Arról nem is beszélve, hogy a mostani válságos időkben amúgy is csökkent a fogyasztás, így a kereskedelmi bevételek is apadtak. Egyesek szerint a legkisebb pluszteher is egyes vállalatok eltűnéséhez vezethet a romániai piacról.

Kérdés, hogy magukat a fogyasztókat elriasztja-e majd az egészségtelen ételektől az enyhe drágulás. A bukaresti közegészségügyi intézet kimutatása szerint az általános iskolai tanulók körében nyolc év alatt megduplázódott a túlsúlyos gyermekek száma, és ez nagy mértékben tulajdonítható a "fast-food kultúrának". Gyermekek tömegei elképzelhetetlennek tartják, hogy szomjukat nem csupán cukros italokkal, hanem akár vízzel is csillapíthatják.

A román táplálkozástani intézet igazgatója úgy véli, hogy érdemes lenne adót kivetni a sült karajra és minden olyan egyéb ételfajtára is, amelyben több a zsiradék és adalékanyag, mint a valóságos táplálék. A mai gyerekek különösen sok tartósítószert, színezéket és a szervezet számára felesleges cukrot vesznek magukhoz ahelyett, hogy valóban egészségesen étkeznének – véli az igazgató.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.