Belföld

Nem maradnak benzin nélkül a tűzoltóautók?

Egyetlen tűzoltóautó sem marad üzemanyag nélkül, a testület továbbra is maradéktalanul ellátja feladatait - közölte a Magyar Tűzoltószövetség szóvivője szombaton az MTI-vel arra a lapinformációra reagálva, miszerint káoszt okozott, hogy az állami szervek tankolási pályázatát az osztrák OMV nyerte meg.

A Magyar Nemzet azt írta, hogy a rendőrség nem tudott arról nyilatkozni, hogy a jövőben hol tankolnak, a mentőszolgálat továbbra is a Moltól veszi az üzemanyagot, a tűzoltók pedig Budapesten mindkét olajtársaságnál, vidéken pedig a Molnál tankolnak. Az állami szervek tankolására kiírt pályázatot az osztrák OMV nyerte, egy kormányrendelet ugyanakkor a rendvédelmi szerveket arra kötelezi, hogy a nemzetbiztonsági védelem alá eső Moltól vásároljanak benzint vagy gázolajat.

A napilap cikke szerint éjfélig teletankoltak minden rendőrautót, hogy az új esztendő első hétvégéjén ne okozzon fennakadást a járőrözésben az üzemanyag-ellátás bizonytalansága.

Az osztrák cég Magyarországon mindössze 170 benzinkutat üzemeltet, így a vidéki kapitányságok vezetői egyelőre nem tudják, honnan szerzik be ezentúl az üzemanyagot. Például a barcsi egyenruhásoknak ezentúl Pécsre kell majd járni tankolni, ami oda-vissza 130 kilométer utazást jelent.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője a lapnak azt nyilatkozta, hogy ha változott volna az üzemanyag-szolgáltató, akkor át kellett volna gondolnunk azokon a területeken az üzemanyag-ellátást, ahol a benzinkút mentőállomástól mért távolsága jelentős, tehát mondjuk 30-40 kilométert tett volna ki. Így azonban erre nincs szükség, hiszen továbbra is a megszokott módon tankolhatjuk a mentőautókat.

Dobson Tibor, az MTI-nek elmondta hogy a fővárosi tűzoltóság az OMV-nél már tankolhat, a MOL-nál pedig továbbra is vételezhet üzemanyagot. A MOL vezetősége rugalmasan járt el, ugyanis továbbra is lehetővé teszi, hogy állomásainál a tűzoltóautók tankolhassanak. Időközben kiosztották a fővárosi egységeknek a tankolásra jogosító OMV-kártyákat is – tette hozzá.

A szóvivő elmondása szerint a vidéki tűzoltóságokat nem érinti a rendelkezés.Kontrát Károly Fideszes politikus a Magyar Nemzettel közölte, felszólítják az igazságügyi tárca vezetését és a nemzetbiztonságot felügyelő minisztert, tegyenek meg mindent a bizonytalanság megszüntetéséért. Az MDF azonnali vizsgálatot követel az ügy tisztázásra.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.