Belföld

Tarlós: az MSZP zsarolja Demszkyt

Tarlós István szerint a főváros szocialista frakciója zsarolja Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármestert és a közgyűlést azzal, hogy különböző ajánlatokat követel, és ezektől teszi függővé a megjelenését; a Fidesz nem vesz részt a csütörtök délutáni ülésen.

A Fidesz-KDNP-frakciószövetség vezetője az MTI kérdésére azt közölte: nem vesznek részt a délutáni közgyűlési ülésen az MSZP kiszámíthatatlansága miatt. Utalt arra, hogy még délután egy órakor is úgy volt, hogy a szocialisták nem vesznek részt az ülésen, majd fél óra múlva mégis arról érkeztek hírek, hogy megjelennek.

Időközben Demszky Gábor főpolgármester délután 3 órára halasztotta a közgyűlés újbóli megnyitását.

Tarlós a helyzettel kapcsolatban úgy fogalmazott, "lenne egy ajánlata" a szocialistáknak, de az nagyon "külvárosi" lenne, így inkább nem teszi meg.

Közölte, ha a főpolgármester a jövő hét első felére összehívja a közgyűlés rendkívüli ülését, akkor azon megjelennek, ám a most délutánin már nem.

Mint mondta, a szocialisták szerda este óta bizonytalanságban tartják a közgyűlést. Közölte, nem várhatnak két napon át arra, hogy az MSZP mikor "kegyeskedik" végre úgy dönteni, hogy megjelennek, ezért elengedte képviselőtársait.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.