2024. június 17. - Laura, Alida

Klímacsúcs: Bajnai az igazságosságról beszélt

Az előrelátás, az igazságosság, és a nagylelkűség elveinek, valamint a józan észnek kell vezérelniük az ENSZ-klímatárgyalásokat - mondta a plénum előtt tartott beszédében Bajnai Gordon Koppenhágában.
2009. december 17. csütörtök 22:11 - HírExtra
A magyar miniszterelnök hangsúlyozta: szilárdan hisz abban, hogy a fenntarthatóság és a fejlődés összeegyeztethető egymással, és hogy a zöld gazdaság növekedése közép- és hosszú távon fellendíti a versenyképességet, és hozzájárul új és jobb munkahelyek létrehozásához. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, meg kell változtatni a termelés és a fogyasztás szerkezetét, korlátozni kell a kibocsátásokat, és az energiafogyasztást a megújuló energiaforrások arányának növelésével kell ésszerűbbé és hatékonyabbá tenni - hangsúlyozta Bajnai.

Hozzátette: ugyanakkor időt kell adni a változtatásra és az alkalmazkodásra az embereknek és a gazdaságoknak, valamint támogatni azokat, mert ellenkező esetben súlyosbodhat a gazdasági válság. A terhek elosztásában egyensúlyt kell találni a felelősség és a fizetőképesség között - mondta a miniszterelnök. Hozzáfűzte: az ENSZ 1992-ben aláírt Éghajlatváltozási Keretegyezménye, és az ahhoz csatolt Kiotói jegyzőkönyv megfelelő alapot jelent a közös építkezéshez, hiszen azokban sok állam komoly kötelezettségeket vállalt.

Beszélt arról is, hogy Magyarország túlteljesítette vállalásait annak ellenére is, hogy az emberek nagy árat fizettek ezért. Az ország az Európai Unió tagjaként az éghajlatváltozás elleni harc egyik éllovasa - emelte ki, hozzátéve, hogy Magyarországon az egy főre jutó kibocsátás már most is jóval alacsonyabb, mint a legtöbb fejlett országban.

Egyszerre kétféle válsággal kell szembenéznünk: az éghajlati és a gazdasági krízissel, és "nekünk vezetőknek az a feladatunk, hogy a jelen és a jövő problémáját is megoldjuk" - hangsúlyozta. "Nem mehetünk haza kézzelfogható eredmény nélkül, mert nemsokára néhányaknak itt közülünk nem lesz hová hazamennie" - hívta fel a figyelmet Bajnai Gordon. Itt és most kell megegyezni egy igazságos és hatékony megállapodás alapjaiban - zárta beszédét a miniszterelnök.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását