Belföld

Sólyom Országos Onkológiai Intézet karácsonyán

Sólyom László köztársasági elnök részt vett az Országos Onkológiai Intézet (OOI) karácsonyán szerdán Budapesten.

A köztársasági elnök negyedik alkalommal köszöntötte a dolgozókat és betegeket az intézet karácsonyi ünnepségén, mert – mint mondta – ezen a helyen a karácsony nem a vásárlás és nem a nagy lakomák ideje, hanem itt mindenki a karácsony lényegére koncentrál.

A karácsony nem "kellemes" szokott lenni, ez a jelző sokkal inkább illik a sörözés, vagy a kirándulás szó mellé, a karácsony ettől jóval több – hangsúlyozta. Szól a gyermek születéséről, akinek eljövetelére ezer évet vártak az emberek és szól egyebek mellett a téli napfordulóról, a napok hosszabbodásáról, a Föld forgásáról. A lelki halál ellentéte a lelki újjászületés, s mindenkinek érdemes arra várni, hogy megszülessen szívében a remény – hangoztatta Sólyom László.

Az ünnepségen Kásler Miklós főigazgató átnyújtotta az intézet által alapított Pro Patiente elnevezésű kitüntetéseket és a főigazgatói dicséretekről szóló okleveleket. A beszédek után, az államfő jelenlétében ünnepi műsort hallgathattak meg az Országos Onkológiai Intézet betegei és dolgozói.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.