Belföld

A kórházaknak még idén kellen a többletpénz?

A kórházi rendelőintézeti szövetségek követelik, hogy decemberben érkezzen meg a nekik szánt többletforrás - közölték az egészségügyi szakmai szervezetek vezetői kedden az MTI-vel.

A közleményt Varga Ferenc, a Magyar Kórházszövetség elnöke, Csiba Gábor, a Stratégiai Szövetség a Kórházakért

elnöke, Varga Imre, a Medicina 2000, Poliklinikai és Járóbeteg Szövetség alelnöke és Baráth Lajos, az Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesületének elnöke jegyzi.
A vezetők szerint december 8-án Székely Tamás egészségügyi miniszter újságíróknak elmondta, hogy a kórházak, rendelőintézetek csak 2010 januárjában jutnak hozzá az ígért hatmilliárd forintos többletforráshoz. Indoklásában azt is kifejtette, hogy az október 7-én, a kórház-rendelőintézetek képviselőivel aláírt megállapodásban ez szerepel, és ez a jövő évi költségvetés terhére történik. Azt is kijelentette, hogy a kormány a megállapodás minden pontját – az utolsó betűig – betartja – írják.

A kórházi rendelőintézeti szövetségek követelik, hogy decemberben érkezzen meg a többletforrás. A szakmai szervezetek nem tartják erkölcsösnek, hogy "az intézmények jelen helyzetében, szavakkal játszva kerülje el a kormány a fizetési kötelezettségét".
"Tartsa be a miniszteri megbeszélések emlékeztetőiben foglaltakat.

Megállapodásunkban nem szerepel a keresetkiegészítés többletterhe és a jövő évi finanszírozási elosztás miniszteri tartalékkerete. A súlyosan eladósodott intézményeknek szükségük van erre a pénzre, mert az elmúlt időszakban olyan elvonások történtek, amelyek eredményeként az intézmények eladósodtak, a beszállítók ellehetetlenültek, a betegellátás színvonala leromlott és a dolgozók a végtelenségig elkeseredettek" – áll a közleményben.

Székely Tamás szerdán azt mondta: a szerdai kormányülésen beemelik az idei finanszírozási rendeletbe ezt a tételt, és december 28-án az Országos Egészségbiztosítási Pénztár kiutalja az intézményeknek a hatmilliárd forintot, így az a megállapodásban rögzítettek szerint január első munkanapján hozzáférhetővé válik.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.