2024. május 6. - Ivett, Frida

Újra jár a Belgrád-Szarajevó expressz

Közel 18 év után vasárnap először ismét expresszvonat indult a Belgrád-Szarajevó vasútvonalon. A balkáni háborúk kitörése óta az első közvetlen járat vasárnap délelőtt indult Belgrádból.
2009. december 13. vasárnap 15:31 - HírExtra
A szerb fővárosból nyolc óra alatt ér a közel 500 kilométerre fekvő Szarajevóba, Bosznia és Hercegovina fővárosába. A szerelvény három kocsiból áll, egyet a szerb, egyet a boszniai szerb vasúttársaság, egyet pedig a szarajevói vasúti hivatal biztosít.

Az átszámítva 8 ezer forintba kerülő jegyet tizenheten vették meg, és csak kilencen utaznak a teljes vonalon, egészen Szarajevóig. Az üzemeltetők remélik, hogy a téli síszezon beindulásával jelentősen nő majd a közvetlen járat kihasználtsága.

A nyolcvanas években a belgrád-szarajevói volt a legmodernebb jugoszláviai vasútvonal. Az 1984-es téli olimpia idején a szerelvények folyosóit végig vörös szőnyeg borította és minden kocsiban volt külön utaskísérő. A menetidő most két órával hosszabb, mint az egykori Jugoszlávia "aranykorában", mert leromlott a vágányok állapota, a kocsik sem túlzottan előkelőek és a szerelvény három határon is átkel, a balkáni térség viszonyait ismerő elemzők szerint azonban a közvetlen vasúti összeköttetés helyreállítása hozzájárulhat a megbékéléshez és a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását