„Még ma sem tudok mit kezdeni az „ismert ember” szerepkörrel”

-Nyáron gyakran hallgattalak, viszont közben sajnáltalak is, amiért huszonéves srác létedre a stúdióban kuksolsz szombat-vasárnap, míg a többi ember épp strandol, netán a nyaralója teraszán hűsölve koktélt iszogat vagy eszi a rántott csirkét uborkasalátával…

-Nekem a hétvégi rádiózás igazából játék, nem munka, még ha pénzt is kapok érte. Nyolc évet töltöttem el a Sláger Rádióban, és kipróbáltam mindenféle idősávot ezalatt. Amikor az RTL Klubnál egyre többet szerepeltem, kiderült, hogy fizikai képtelenség megoldanom a város egyik végén lévő munkahelyemről az átjutást a másikra. Ekkor kértem meg a főnökeimet, hadd legyek hétvégi rádiós, ők pedig teljesítették a „kívánságomat”, így mindenki elégedett volt az elmúlt években. Se a tévéről, se a rádióról nem kellett lemondanom: szeretem mindkettőt, csak másért.

Rosszul élte meg a változást

-Pár hete megszűnt a Sláger Rádió: hogy viselted a helyzetet és azt, hogy netán utcára kerülsz?

-Kollégáimmal tudtuk, hogy többen pályáznak az új frekvenciára, de álmunkban sem jutott eszünkbe, hogy nem mi, a régi csapat fogjuk ezt elnyerni! Amikor értesültünk a végeredményről, összeomlottunk. Nem tudtuk, mi lesz velünk, ráadásul három hét telt még el a Sláger végleges elhallgattatásáig. Nem csoda, ha rosszul éltem meg ezt az időszakot! Borzasztó idegállapotban voltam, hisz naponta jöttek információk a folytatásról, aztán ezek a hírek másnapra köddé foszlottak.

-Nehéz lehet ilyen helyzetben a mikrofon mögött ülni…

-Tudtam, mi történik, de nem akartam tudomást venni róla, tettem tovább a megszokott dolgomat. Aztán a Sláger elhallgatása után pár nappal hívtak az új adótól, miszerint tetszik nekik amit csinálok, szeretnék, ha náluk folytatnám tovább. Hirtelen kellett döntenem. Ha lett volna egy kis remény rá, hogy a Sláger bárminemű keretek között folytatódhat tovább, a régi kollégákkal együtt, akkor maradok, hiszen a Sláger szinte a családom volt, és nyolc év az bizony nyolc év! De mert folytatásról szó sem lehetett, ráadásul alig harmincévesen kaptam egy új, óriási lehetőséget, ami egyrészt elismerés a munkám felé, másrészt csaknem azonos feltételekkel csinálhatom, amit szeretek, és ez igen jó dolog! Így a Neo-nál dolgozom hétvégente: annyi a különbség, hogy déltől vagyok este hatig.

Hetente hazajár családjához

-Egy olyan elfoglalt srác, mint te, hogyan tudja tartani vidéken élő családjával a kapcsolatot?

-Régebben minden vasárnap délután hazalátogattam, hiszen az Esztergomhoz közeli kis település,Tokod – ahonnét származom – egy órányira van csak kocsival a fővárostól. Adás után beültem az autóba, és mentem enni haza a finom vasárnapi ebédet, jól elbeszélgettünk. Sajnos, Édesanyámat két évvel ezelőtt elveszítettük, azóta már csak apukámmal és bátyámmal alkotunk egy családot. Apukámat minden nap hívom, bár van, hogy csak két mondatra. Ez amolyan kis helyzetjelentés. Hetente egyszer most is hazajárok, de áttettem szerdára a „látogatós” napomat. Apukám ilyenkor előre megkérdi, mit főzzön, bár előfordult, hogy én varázsoltam valamit az asztalra. Amíg koleszos voltam, otthon töltöttem a szombat-vasárnapokat, aztán előbb albérletem volt, most pedig már saját lakásom van Pest belvárosában, így a hétvégék a munkám és a barátaim között osztódnak.

-Gondjaidat-örömeidet kivel szoktad megbeszélni?

-A lelki problémáimat a baráti körömmel osztom meg, az apróbb történéseket, új híreket apukámmal közlöm. A szüleim civil emberként sosem tudtak igazán mit kezdeni az én „médiás” életemmel: azt megszokták, hogy engem nemcsak hallani lehet a rádióban, de látni is lehet a tévében, viszont a hozzá járó körítés kicsit mindig távoli maradt a számukra. Tokod kicsi falu, amikor csak tehetem, megemlítem a nevét: szeretek beszélni a szülőhelyemről, a tokodiak pedig örülnek ennek. Apukám szokta is mondani, hogy megint gratuláltak neki miattam ehhez vagy ahhoz a műsorhoz. Büszkék rám, aminek örülök, de zavarban is vagyok, nem tudok mit kezdeni az „ismert ember” szerepkörrel.
@@
Könyvírásé a jövő?

-Nemrég bekapcsolva maradt a mikrofonod a Reflektor TV egyik felvételén, és adásba ment néhány, ismert emberre vonatkozó kritikád. A legutóbbi Kész átverés-ben láttam, hogyan követed meg a sértett Ungár Anikót: a többieket is kiengesztelted már?

-Van, akivel személyesen bonyolíthattam le a bocsánatkérést, a többieknek elvárható minimumként levelet írtam illetve virágcsokrot küldettem. Nagy tanulság volt ez az eset, mostantól igyekszem óvatosan bánni a szavaimmal. Elismerem, hibáztam, nem volt helyénvaló, ami kiment adásba, abban viszont biztos vagyok, hogy a néző mindig szeret olyasmit hallani, amit nem az ő fülének szántak… Én is szeretem a bakikat, csak jó lett volna, ha ebben az esetben nem én vagyok az elkövetője. A legtöbb érintettel baráti kapcsolatban állok, így elfogadták őszinte bocsánatkérésemet.

-Most zajlik a Csillag születik tehetségkutatója, amelynek első szériájában még láthattunk téged, most viszont már csak hallhatunk, bár igaz, a pontszámokat is te mondod be. Új a koncepció?

-Itt most tényleg minden a szereplőkről szól! Nekem is több feladatom van, mint első alkalommal, végigülöm a helyszínen az adásokat. December 19-én este a döntőn én is „láthatóvá válok” majd a showműsor részeként, aminek már előre örülök, mivel nagyközönség előtt imádok szerepelni! A Csillag születik minden egyes adása rendkívüli módon szórakoztat, a kedvenceim a szólóénekesek. Csodálom a versenyzők tehetségét, én sajnos nem tudnék semmilyen produkcióval kiállni! Néha elgondolkodom azon, hogy bár semmi máshoz nem értek azon túl, amit csinálok, mégis boldog vagyok, hogy ennyi fórumon ki tudom élni azt a fajta tehetségemet, amivel- remélem – rendelkezem. Szeretem a „hangmunkákat”: a műsorvezetésen túl narrálni is szoktam, beesik egy-egy szinkron, és én vagyok a Reflektor TV „hangja” Détár Encivel felváltva. A hangmunkákon túl mást nem is akarok produkálni: talán egyszer, a távoli jövőben majd írni fogok egy könyvet.. Nem tudom, van-e tehetségem az íráshoz, de szeretek eljátszadozni a gondolatával.

Korai karácsony, otthoni szilveszter

-Hogy zajlik felétek a karácsony?

-Hát, kicsit szomorkás az ünnep anyukám nélkül, de különben is fogyatkozunk sajnos. Emlékszem, pár éve még sokan ültük körbe az asztalt szenteste, mára alaposan megritkultak soraink. Most hármasban fogunk ünnepelni apukámmal és a bátyámmal. Hagyományaink nincsenek, nem éneklünk dalokat a fa alatt, viszont jókat eszünk! Tavaly például én főztem, és nem volt rá panasz. Fát anyukám miatt nem díszítettünk, de idén már fogunk. Én mindig korábban, az ünnep előtt pár nappal szoktam a kis lakásomban karácsonyfát állítani, ugyanis ahogy lecseng az össznépi dínom-dánom, azonnal eltüntetek mindent, ami a karácsonyra emlékeztet: megőrülnék, ha szilveszterkor még lehullott tűlevelekben kellene császkálnom a lakásban!

-A Belváros szívében laksz, az egyik éttermekkel-szórakozóhelyekkel telezsúfolt részen…

-Vidéki srácként alig vártam, hogy én is „budapesti” lehessek, úgyhogy csakugyan bírom a belvárosi életet! Például nagyon szeretem hallgatni nyaranta a nyitott ablakon át a felszűrődő beszélgetések duruzsoló hangjait, az evőeszközök halk csörrenéseit. Szeretem, hogy este tízkor is leszaladhatok egy liter tejért, hogy karnyújtásnyira van a papírbolt, a bank, az újságos. Bármekkora tömeg hömpölyög is odalent, ha becsukom magam mögött a lakásom ajtaját, attól fogva az már az én világom. Szilveszterkor se megyek ki az utcára jópofáskodni, lökdösődni. Legtöbbször barátokkal bulizom át az év utolsó napját, de lehet, hogy idén újítok, és egy hétre való élelemmel, plusz egy rakás dvd-vel felszerelkezve bevackolom magam otthon a kiskutyámmal egyetemben, és ki sem dugom az orromat Újév első hétfőjéig a lakásból!

-Mit kívánnál 2010-re?

-Sokkal könnyedebb, probléma mentesebb évet szeretnék! 2009 rettentő nehéz volt számomra, történt benne legalább három-négy olyan szituáció, amit szívesen kihagytam volna, és amit feketével írnék be a naptárba. Talán életemben nem történt velem egyszerre ennyi minden, de ha rajtam állna, azt kívánnám: jövőre legyen csak fele ennyi izgalom, én becsszóra beérem azzal is!