Belföld

Vizsgálódik az ÁSZ

Nem sikerült megteremteni a költségvetés egyensúlyát a Veszprém megyei önkormányzatnál a 2006-2009. években az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint - közölte Sepsey Tamás, az ÁSZ igazgatóhelyettese csütörtökön sajtótájékoztatón Veszprémben.

Az ÁSZ összefoglalója szerint az önkormányzat 200-ban konkrét fejlesztési célok finanszírozásához hosszú lejáratú fejlesztési hitelt vett fel, 2007-ben értékpapírt értékesített, továbbá a hosszú távú felhalmozási célok megvalósításáért 5 milliárd forint összegű kötvényt bocsátott ki. Ennek kilenctizedét befektették, illetve lekötött betétben helyezték el – olvasható az összefoglalóban. Rámutatnak arra is, hogy "az önkormányzat fizetőképessége jelentős mértékben javult, ugyanakkor a pénzügyi helyzete eladósodási szempontból – a kötvénykibocsátással összefüggésben keletkezett hosszú távú fizetési kötelezettség miatt – kedvezőtlenül alakult".

Az ÁSZ-vizsgálat megállapította továbbá, hogy az önkormányzat 2006-2008. első félév között "összességében nem készült fel eredményesen az európai uniós források igénybevételére és a várható támogatások felhasználására". Annak ellenére, hogy az önkormányzatnak az uniós források igénybevételére benyújtott pályázatai a gazdasági programokban, az ágazati koncepciókban megfogalmazott célokhoz kapcsolódtak – olvasható többi között a dokumentumban.

Az ÁSZ megállapítása szerint az önkormányzat ugyanakkor a "hiányosságait kiküszöbölte", s 2008. év második félétől a felkészültsége már eredményes volt. A Veszprém megyei önkormányzat 2006-2008. között 22 pályázatot nyújtott be, s azok közül tizenkettőt részesítettek támogatásban.

A 2006. évi átfogó ellenőrzésen túl a 2006-2008 között három vizsgálatot végzett az ÁSZ a Veszprém megyei önkormányzatnál. Az ellenőrzés során tett javaslatok 83 százalékát az önkormányzatnál megvalósították, 17 százalékát pedig részben hasznosították – olvasható az összefoglalóban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.