2024. június 2. - Kármen, Anita

Az EU kilábalt a recesszióból

Az idei harmadik negyedévben újra bővült az Európai Unió gazdasága a megelőző negyedévhez képest, 2008 első negyedéve óta először.
2009. december 3. csütörtök 18:31 - HírExtra
A huszonhetek bruttó hazai terméke (GDP) 0,3 százalékkal növekedett július és szeptember között az előző negyedévhez képest - közölte az Eurostat. Az uniós statisztikai hivatal előzetes adatai szerint ugyanakkor éves összevetésben még tart a visszaesés, a GDP 4,3 százalékkal csökkent 2008 harmadik negyedévéhez képest. A 16 tagú euróövezet gazdasága az idei második negyedévhez képest 0,4 százalékkal növekedett, az előző év azonos időszakához képest pedig 4,1 százalékkal csökkent 2009 harmadik negyedévében.

Az unió és az euróövezet gazdaságát egyaránt főként az export húzta ki a recesszióból; a kivitel negyedéves összevetésben az euróövezetben 2,9 százalékkal, az unió egészében pedig 2,4 százalékkal bővült július és szeptember között. Ugyanakkor viszont a lakossági fogyasztás a tizenhatoknál és a huszonheteknél is 0,4 százalékkal csökkent, és visszaestek a beruházások is, az euróövezetben 0,4 százalékkal, az EU egészét tekintve pedig 0,5 százalékkal.

Az Európai Unió gazdasága legutóbb 2008 első három hónapjában bővült negyedéves szinten. A 0,6 százalékos növekedés után visszaesés következett, amely az év végére 1,9 százalékra, majd az idei első negyedévre 2,4 százalékra gyorsult. A hanyatlás a második negyedben 0,3 százalékra mérséklődött, éves összevetésben viszont éppen az április-júniusi időszakban volt a legnagyobb, 5,0 százalékos a GDP-csökkenés.

A magyar GDP az Eurostat számításai szerint 1,8 százalékkal csökkent a harmadik negyedévben a másodikhoz képest, és 8,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Az uniós statisztikai hivatal adatai alapján negyedéves szinten a magyarnál nagyobb mértékben csökkent a litván és az észt gazdaság teljesítménye, éves összevetésben pedig Litvánia és Észtország mellett Szlovéniában is nagyobb volt a visszaesés, mint Magyarországon.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását