Belföld
Tagadja a PC, hogy megfigyelte Vonát és Jobbikot
Soha nem "dolgozott rá" sem a Jobbikra, sem annak vezetőjére, Vona Gáborra a Political Capital (PC) gazdasági-politikai elemzőintézet - állítja a cég a HírExtrához eljuttatott közleményében.
A PC ezt egy hétfői Magyar Nemzet cikkre reagálva közli, melyben a jobboldali napilap egyebek mellett azt írta, az „MDF-nek is tanácsokat adó cég a titkosszolgálattal kötött szerződés alapján gyűjtött információkat és készített ezek alapján elemzéseket a magyarországi szélsőségekről”, köztük a Jobbikról és a Magyar Gárdáról is.
A PC állítja: nemhogy nem szimatolt az említett szervezetek után, de ilyen irányú megrendelést sem a Nemzetbiztonsági Hivataltól, sem másoktól nem fogadott volna el. (A PC kínosan ügyel semleges arculatának megőrzésére, erre sikere zálogaként tekint.)
A cég szerint "bizonyos politikai körök" veszélyes konkurenciának tekintik a nemrég hivatalosan is az MDF-be igazoló, így a PC ügyvezetői posztjáról lemondó Somogyi Zoltánt, s ezért a PC korábbi munkáit használják fel lejárató kampányukban. A közlemény kiadója ezzel alighanem arra utal, hogy Somogyi a napokban tisztelettel elfogadta az MDF képviselőjelöltségét, így megméreti magát a 2010-es országgyűlési választáson.
Veszélyben az elemzők biztonsága?
A Political Capital (amelynek közvetve Somogyi Zoltán is résztulajdonosa) szerint a lejárató kampány célja, hogy nekiugrassza az erőszakra hajlamos, radikális jobboldali csoportokat a cég munkatársainak, kockáztatva ezzel fizikai épségüket.
Azt ugyanakkor a PC nem tagadja, hogy 2006-ban egy kutatási tervet tett le a Nemzetbiztonsági Hivatal asztalára, amelynek egy részét ma sem szeretné nyilvánosságra hozni. Mint mondják, a kutatóik személyes épsége miatt.
A szóban forgó kutatás során a PC elemzői közvetlenül a magyarországi szélsőségeseket kérdezték politikai elképzeléseikről. A PC ugyanakkor állítja, ebben a kutatásban kérdezés szintjén sem esett szó sem a Jobbikról, sem a Magyar Gárdáról.
Az UD Zrt. áll az árnyékban?
A Political Capital ugyanakkor megerősíti a Magyar Nemzet azon információját, mi szerint kapcsolatban álltak a magyar titkosszolgálatokkal. Közleményükben azonban igyekeznek leszögezni: a szélsőségek kutatására és elemzésére az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága ellenszavazattal bólintott rá.
A szóban forgó bizottságban 2006-ban öt MSZP-s képviselő mellett ugyanennyi Fidesz-KDNP-s honatya foglalt helyet, kiegészülve a parlamenti mandátumáról éppen hétfőn lemondó, SZDSZ-es Gulyás Józseffel, illetve az MDF-es Boross Péterrel.
Röviden: a kutatóintézet szerint nem a PC-nek, hanem a Magyar Nemzetnek vannak titkos hírszerzési kapcsolatai, (talán az UD Zrt.-re utalnak ezzel? – a szerk.), rájuk hivatkozva közli ugyanis felelőtlen és hazug kijelentéseit.