2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Torta helyett fekete leves - Kiszel Tünde berágott Hajdú Péterre!

Szülinapi zsúrnak indult, bírósági per lett belőle: a lassan a hatodik ikszbe lépő Kiszel Tünde mindig képes volt váratlan húzásokra…
2009. november 27. péntek 07:40 - HírExtra
Ötvenedik születésnapja alkalmából próbálták köszönteni az Esti Frizbiben Hajdú Péterék, a forgatás előtt azonban lemondta a szereplést Kiszel Tünde. Ráadásul egyúttal azt is jelezte: beperli Hajdút egy korábbi, „törpés” átverés miatt – írja a Pénteki Bors.

Kiszel Tünde anyatigrisként ugrott Hajdú Péternek! A sajátos megjelenésű médiaszemélyiséget kedden hívta meg a műsorvezető az Esti Frizbibe, ahol ötvenedik születésnapja alkalmából szerették volna felköszönteni.

A csütörtöki felvétel előtti estén azonban Hajdú legnagyobb meglepetésére egy Tüncike által jegyzett e-mail várt rá, amelyben a nemzet „csillogányának” ügyvédje arról tájékoztatta: Tünde lemondja a felkérést, mi több, beperli a műsort egy korábbi felvétel miatt.

„ Nem fogadtam el a Frizbi meghívását, mert két évvel ezelőtt ebben a műsorban Hajdú Péter megalázott engem és Donatellát azzal, hogy odahívott egy kisnövésű embert, akiről azt állította, hogy ő a kislányom édesapja. Időközben már Hajdú Péter is apa lett, ezért próbálja meg elképzelni, hogy milyen érzés lehet, ha Sarka Katát meghívnák egy tévéműsorba, és ott azt állítanák, hogy a gyermekének egy törpe az apja! Ez a mély seb azóta sem gyógyult be a lelkemen. Azóta sem kért tőlem bocsánatot a történtekért, ezért az ügyvédem eljuttatott egy hivatalos levelet Hajdúhoz, amiben értesítettük, hogy lemondom a mostani forgatást, és nyilvános bocsánat kérésre szólítjuk fel. Péter egy furcsa hangvételű választ küldött, amiben azt írta, hogy ezentúl a törvényes jogi képviselőjét keressem. Tudtommal törvényes jogi képviselője olyanoknak van, aki szellemileg visszamaradott, vagy gondnokság alatt áll” – mesélte feldúlva Kiszel Tünde.

„Nem értem ezt az egészet, és nem is ez a módja egy műsor lemondásának. Az ötvenedik születésnapját szerettük volna megünnepelni. Tünde nagyon sokszor járt már nálunk az ominózus felvétel óta is. Minden alkalommal megkapta a tiszteletdíját is. Ezek után csak annyit mondhatok neki: Sok sikert a perhez!” – Hajdú láthatóan nem csinálja össze megát Tüncikétől.

A Bors az átverős szerepében hatalmasat alakító apró embert, Tóth Istvánt is megkereste a kínos ügyben. Ő a maga részéről a következőket tette hozzá a sztorihoz:

„Megtanultam már együtt élni a méreteimmel, teljes embernek érzem magam. Az viszont fáj, ha a méreteim miatt nyilvánosan aláznak meg. Kiszel Tünde ezt teszi most, hiszen törpeként említ engem, pedig Tóth Istvánnak hívnak” - mondta lapunknak az alkalmi apuka.

A Bors úgy tudja, Kiszel Tündét valahányszor meghívták a műsorba, a más vendégeknek, politikusoknak, színészeknek, műsorvezetőknek járó tiszteletdíj duplájáért kardoskodott (sikerrel!) a műsor készítőinél, mondván: ő emeli a nézettséget.
Forrás: Bors/HirExtra
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását