Bűnügy

Friss! Lövöldözés a pécsi egyetemen

Lövöldöztek a Pécsi Tudományegyetem egyik épületében csütörtök délelőtt, az esetnek valószínűleg sérültjei is vannak.

Halálos áldozata is van a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) történt csütörtök délelőtti lövöldözésnek – közölte újságírókkal a helyszínen Győrffy Zoltán, a PTE szóvivője. Az elhúnyt az előzetes információk szerint egy orvostanhallgató.

Az MTI munkatársának helyszíni információi szerint egy 23 éves fiatalember rontott be a PTE biofizikai kutatóintézetének épületébe, és ott – még nem tudni, milyen fegyverrel – lövöldözni kezdett.Két ember életveszélyesen, egy súlyosan, egy másik pedig könnyebben megsérült a lövöldözésben.

A támadót a rendőrök elfogták.

Konrád Ildikó, a kutatóintézet munkatársa a helyszínen az MTI-nek elmondta, hogy az épület közelében állt, amikor több lövést hallott. Később egy diáklány szaladt ki a kutatóintézetből, és azt kiabálta, hogy egyik csoporttársa lövöldöz odabenn.

A rendőrség nagy erőkkel helyszínel a kordonnal körülvett épületben. Az ügy részleteiről az egyetem és a rendőrség is későbbre ígért tájékoztatást.

A bama.hu helyszíni tudósítójának információi szerint a lövöldöző személy háromszor lőtte melbe az illetőt. Az elkövető a négyszáz ágyas klinikára menekült, ahol végül feladta magát.

Hivatalos programját megszakítva azonnal a pécsi lövöldözés helyszínére indult Hiller István oktatási miniszter – közölte Petrák Béla, az oktatási tárca sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. A tárca vezetője tájékozódott a sérültek állapotáról és részvétét fejezi ki az elhunyt egyetemi hallgató hozzátartozóinak.

A fegyver

Maroklőfegyverrel lövöldözött a gyógyszerészhallgató közölte helyszíni sajtótájékoztatóján Bojtor Bernadett, a városi rendőrkapitányság szóvivője csütörtökön, kora délután.

A 23 éves fiatalember halálos áldozata is férfi. Bojtor Bernadett elmondta, hogy a lövöldöző elmenekült a kutatóintézetből, és a közeli klinikára ment, ahonnan telefonon feladta magát, így húsz percen belül elfogták.

A fiatalember kihallgatása még tart. A rendőrség vizsgálja a körülményeket: azt, hogy miképpen juthatott fegyverhez a tettes, valamint azt, pontosan hol és hogyan követte el tettét – közölte a szóvivő.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.