Gazdaság / HR

Íme az újabb EMFESZ-akta!

A Magyar Villamos Művek (MVM) nem kívánja kommentálni az Emfesz-ügyben az esetleges szerepvállalásáról megjelent híreket - tájékoztatta Tringer István, a cég kommunikációs igazgatója kedden közleményben az MTI-t.

A közleményt azt követően juttatták el az MTI-hez, hogy a nap folyamán Fónagy János, a Fidesz politikusa sajtótájékoztatóján kijelentette: határozottan tiltakoznak az ellen, hogy a kormány az Emfeszen keresztül mossa ki az adófizetők pénzét. Ha pedig a szocialisták mégis ezt a megoldást a választják, "mégis erre vetemednek", a polgári kormány szigorúan felül fogja vizsgálni ezt az ügyletet, és ha előre nem sikerül megakadályozni, akkor utólag fogják feltárni az ügyet – jelentette ki.

Az MVM közleménye leszögezi: hivatalos tárgyalásokat a cég az ügyben ez idáig nem folytatott. "Az MVM a stratégiájában foglaltak alapján érdekelt a villamos energia és földgáz piacokon történő gazdaságos, versenyképes tranzakciók végrehajtásában, így növelve nyereségét, részvényesi értékét. A társaság hangsúlyozza azonban, hogy a Magyar Villamos Művek a tulajdonosi érdeket is szem előtt tartva kizárólag nyereséges, stabil hátterű tranzakciókban vesz részt jelenleg és a jövőben is" – áll a kommünikében.

Hónig Péter energiaügyi miniszter hétfőn a parlamentben Fónagy János azonnali kérdésére válaszolva azt mondta, valóban szemmel követik az Emfesz körüli eseményeket, mert a cég a portfóliójában tudhatja a gázpiac húsz százalékát. Közölte, hogy az MVM bevásárlási szándékáról még nem született konkrét döntés, de – mint mondta – nem tartja kizártnak, hogy a cég megcélozza az Emfesz tulajdonában lévő piaci szegmenst.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.