Gazdaság / HR
Bajnai tompítja a pofont
Pofont kapott Magyarország kilenc állam nagykövetétől múlt héten. Nem is akárkiktől, nem is akármekkorát. Bajnai Gordon tegnap tárgyalt velük, hogy lenyugtassa a kedélyeket. De miről is szól a történet?
Az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Franciaország, Hollandia, Japán, Nagy-Britannia, Németország, Norvégia és Svájc nagykövetségei közös nyilatkozatban aggodalmuknak adtak hangot, több "nem transzparens" viselkedéssel kapcsolatban a közszolgáltatások, műsorszolgáltatások és az országos közlekedési infrastruktúra egyes területein.
A közszolgáltatások a Pécsi vízmű problematikájára céloztak, a műsorszolgáltatás a Sláger és Danubius rádiók ügye miatt került szóba, a közlekedési infrastruktúra pedig a BKV, illetve az autópályaépítések (most éppen az M0 körüli visszásságok) miatt okoz a Nyugatiaknak gondot.
Az ügy egyszerűnek látszik, ám sokkal messzebbre vezet, mint gondolnánk. És hogy kinek van igaza, az eldönthetetlen.
A rádiós hiszti
Az egész nyilatkozat abból pattant ki, hogy a Sláger rádiót birtokló amerikai Emmis Corporation hisztizni kezdett azért, amiért nem ő nyerte az általa addig birtokolt frekvencián a műsorszórási jogot. Naná, hogy hisztizik, mikor százmilliókat profitált évente a rádióból. Most más fog profitálni – igaz jóval kevesebbet, mert mindkét új szereplő volt annyira merész, hogy jóval többet ajánljon az ORTT kasszájába.
Ezzel végül is az ORTT, közvetetten meg az ország jár jól. A két új cég magyar hátterű, így a profitot sem viszik ki az országból. Valójában ez az, ami nem tetszik az amerikaiaknak. Az a duma, hogy a két párt lepaktált egymással és felosztották a kér frekvenciát egymást között – még ha igaz is – rendkívül gyenge. Mert bizony mutatnak arra jelek, hogy ez így történt, de lássuk be, fél évvel ezelőtt a Sláger és a Danubius ugyanezt tette: „megvette kilóra” a politikát és elérte, hogy országgyűlési határozat (!) szülessen a működésük meghosszabbításáról, miközben ez ellentétben van a médiatörvénnyel és az alkotmánnyal is. (Ezt ki is mondták később, de akkor már mindegy volt.)
Közmű és közlekedés
A BKV-s botrányok, különösen a Strabag vezette Bamco konzorcium és a DBR Metró Projekt közötti viták, vagy az M0-ás ügyekkel szintén a külföldi tőke bizonytalanságát próbálják bizonyítani, mint ahogy a Pécsi Vízmű esetében is.
Itt megint csak lehetetlen eldönteni, hogy az igen tisztelt – és hatalmas pénzforrásokkal rendelkező – országok nagyköveteinek van-e igazuk vagy az ellenérdekelt félnek. Annál is inkább, mert nehéz megmondani, ki az ellenérdekelt fél. Alapvetően azt mondhatjuk a külföldi tőke harcol a magyar piacokért, amit egyfelől a magyar állam, másfelől a magyar tőke is szeretne magáénak tudni. Pedig a magyar állam eleddig szerette a külföldi befektetőket, mindent meg is tett, hogy idecsalogassa őket.
Ez az eltökéltség az utóbbi időben mintha megingott volna. Főleg a Fidesz retorikája az, amely külföldi tőke visszaszorításáról már egyszer-kétszer burkoltan vagy nyíltabban, de megszólalt. A Fidesz pedig győzelemre áll. Nem véletlen tehát, hogy azon nyomban megjelentek a nagykövetek, hogy saját érdekeikért kiáltsanak.
@@
Külföldi tőke mindenáron?
Magyarország barátaiként – a közelmúltban átélt nehézségek, valamint a gazdasági válság hatásainak leküzdésére tett erőfeszítések ismeretében – reméljük, hogy a mostanában napvilágot látott bizakodó előrejelzéseknek megfelelően Magyarország hamarosan ismét a gazdasági növekedés pályájára áll.
A jósolt gazdasági növekedés szempontjából sok múlhat azokon a döntéseken, melyeket a jelenlegi és leendő külföldi befektetők hoznak – akik közül sokan az általunk képviselt országokból érkeznek. Ezért különös aggodalommal figyeljük a nem-transzparens viselkedés jelentős megnyilvánulásait, amelyek hatással vannak a befektetőkre a közszolgáltatások, a műsorszolgáltatás és az országos közlekedési infrastruktúra egyes területein. Az erről szóló jelentések visszatarthatják a befektetéseket, melyekért Magyarország, minden más államhoz hasonlóan, verseng.
Ahogy a világgazdaság kilábal a válságból, a külföldi befektetők meghozzák majd döntéseiket arról, hogy kössék le forrásaikat. Magyarország barátaiként azt reméljük, hogy a befektetési klíma olyan marad, amely vonzó célállomássá teszi Magyarországot a befektetések számára, nem pedig ellenkezőleg.
A transzparencia fontos előny lehet ilyen versenyhelyzetben. Az új korrupció-ellenes törvény elfogadása és végrehajtása kulcsszerepet játszhat abban, hogy a magyar polgárok gazdasági növekedésre és jólétre való törekvése célt érjen.
Örök kérdés persze, hogy mi a jobb nekünk: a mindenáron idecsábított külföldi pénzforrás, vagy a protekcionista állami politika? Igaz, ez utóbbit egy uniós ország nehezen teheti meg, de vannak azért apró trükkök. Tény, hogy amíg nem volt számottevő tőke az országban, addig a gazdasági fejlődéshez elengedhetetlen volt a külföldi befektetők bevonása, zöldmezős beruházásokkal, adókedvezményekkel. Vannak azonban intő jelek. Ilyen a kórházprivatizáció elmaradása, melyről kiderült, ha sikerrel jár, a gazdasági válság miatt kártyavárként omlott volna össze a teljes magyar egészségügy. De ott van a Malév privatizációja, mely jelenleg ott tart, hogy az állam gondolkozik a társaság visszavásárlásán.
És nehogy valaki azt gondolja, hogy azért jön ide a svácji, az amerikai, vagy a német beruházó, mert jótét lélek. Őt csak az országban megtermelhető profit érdekli – amit aztán nagy részben haza is visz. (Az eredeti tőkefelhalmozás gimnáziumi tanagyag, szoros összefüggésben a gyarmatosítással.)
Állami biztonság
A pécsi vízmű francia kézbe adása nem melldöngető nacionalista elvek kérdése, hanem puszta belátásé. Miért jobb, ha egy francia cég kezében van egy magyar város vízellátása? Miért gondoskodnának ők jobban rólunk, mint mi önmagunkról? A közművek privatizációja eleve felveti az állam szükségességének/avagy teljes szükségtelenségének kérdését. Mert mire van az állam, ha nem azért, hogy ezeket az alapvető szolgáltatásokat biztosítsa lakossága számára?
Nehezen lenne hihető, hogy a franciák egyszer csak elzárják a vízcsapot, mert éppen olyanjuk van; nem kell úgy gondolni rájuk, mint a gonosz megtestesítőire. De ha egyszer ne adj’ Isten otthon bajba kerülnek, a külföldi leányvállalataikat fogják legelőször magukra hagyni – teljes joggal. (Éppen ez történt a válság alatt a bankszektorban: hiába termelt egy külföldi egység nagy profitot, a pénzt kivitték az országból és otthon használták fel, a leányfiókot meg rossz esetben bezárták.)
A külföldi nagykövetek aggodalma csupán azért kínos, mert ilyen jellegű összefogást és ilyen hangvételű levelet diktatúráknak, de legalábbis csúnyán elmaradott afrikai országoknak szoktak címezni. Nem szabad kihúzni a gyufát náluk, mert annak csak mi lehetünk a vesztesei. Világos, hogy az egész mögött a frekvencia-ügy áll, és az amerikaiak szítják a tüzet, ám ha a nagyok megorrolnak ránk és rossz hírünket keltik, annak mi fogjuk meginni a levét.
Minden bizonnyal ezért találkozik Bajnai Gordon ma velük. Lecsillapítani a kedélyeket. Ez mindenképpen okos húzás. Ám nem feltétlenül a leghatékonyabb. Az igazi az lett volna, ha Bajnai kezecskéjét Orbán Viktor is szépen megfogja, és együtt nyugtatják meg a nyugati befektetőket. Úgy hihetőbb lett volna.