Nagyokat pukizik a török E. T.

Csodálatos világba kalauzolunk téged, nyájas olvasónk. Engedd, hogy érted jöjjön a török Superman, és szélsebesen szállva a ZS-kategóriás csúcsfilmek (vagyis azon filmek, melyek a legtávolabb helyezkednek el az A-kategóriás művektől) varázslatos, hol kacagtató, hol idegborzongatóan vérfagyasztó birodalmába repítsen. Találkozni fogsz a szomorú óriásteknőssel, bepillantást nyerhetsz a gonosz süteményember sötét praktikáiba, és megismerheted a török filmművészet két meghatározó gyöngyszemét is.

Nincsen pontos meghatározása annak, hogy mi alapján sorolunk egy-egy filmet A, B, C (vagy éppenséggel ZS) kategóriákba, de az osztályozás általában a film értékességének függvénye; azaz A (vagyis értékes) kategóriát kap egy művelődésszempontból megfelelőnek minősített alkotás, míg nem értékes (B vagy C) osztályzatot kapnak az ennek nem megfelelő filmek. A mozik ilyetén besorolásával csak az a probléma, a jó és a rossz, értékes és értéktelen nem igazán egzakt, vagyis könnyen megfogható fogalmak. A betűs fémjelzés értékszempontok alapján történő meghatározását tehát mindinkább egy sokkal egyértelműbben megragadható aspektus váltja fel, nevezetesen a forgalmazói érdek (értékes az, ami eladható).

Büszkén állíthatjuk, hogy a panteonunkba bekerült alkotások egyik fent említett kritériumnak sem felelnek meg! Hogy ez az olyan szar, hogy már jó, vagy az olyan szar, hogy tényleg szar kategória-e, döntsétek el ti. Egyedül azt sajnálom, hogy a tartalmi keretek okán csak ilyen kicsi merítést tudok nyújtani, mert elhihetitek: ezrével nyüzsögnek a neten az ígéretesebbnél ígéretesebb ZS-videók.

A török szupermen megmenti a világot!
ZS-faktor: 9/10

Annyira jó lett volna nem rögtön az elején lelőni a török filmipar aduászait, de túl nagy volt a kísértés, hogy ne őket tegyem előre. 1978-ban került a mozikba a legendás, angol-amerikai koprodukcióban készült Superman, és mikor a török producerek megnézték, hasukat fogták a röhögéstől.

„Háháháháháháhá! Nézd már, Habib komám, milyen béna egy film! Hogy repül már a szuperember, tökre látszik, hogy mozgatják!”
„Valóban elég gázos, Mahmud, de most eszembe jutott valami! Dolgozzuk fel mi is ezt a történetet, mutassuk meg a jenkiknek, hogy ki az úr a moziban!”

Egy évvel később pedig elkészült a Süpermen dönüyor. Elég is a szóból, lássuk, hogyan menti meg a világot Törökország szuperhőse!

@@
A gyilkos kotongumik
ZS-faktor: 7/10

Zavarban vagyok, ugyanis a cím kivételesen nem afféle hatásvadász igazság-csűrés-csavargatás: a Killer Condom névre hallgató német horror-komédiában valóban elszabadult, mutáns, óriásfogú óvszerekkel kell felvenniük a küzdelmet hőseinknek. Érdekes lenne megtudni, vajon mi pattinthatta ki az isteni szikrát az alkotó fejében (a forgatókönyvnek egyébként egy képregény szolgált alapul), amikor először eszébe jutottak a harapós kedvű gumik.

Megártott a török bab E. T.-nek
ZS-faktor: 7/10

A ciklikusság elve alapján következzék egy újabb török opusz. 1982-ben jött ki Steven Spielberg kultmozija, az E. T. – A földönkívüli. Természetesen kedvenc producereink most sem lazsáltak, megnézték, és – ahogy az várható volt – ez a mozi is jóval alulmaradtnak találtatott az amúgy igen szigorú török minőségi törvényekkel szemben. Egy év sem telt bele, Törökország büszkén mutatta be cuki földönkívülijét, aki bár ugyanolyan kalandokba keveredik, mint amerikai társa, nem mellőzi az egyedi jellegeket. A hangja például kissé karcosabb lett. Az meg már egyértelműen a török maszkmesterek kreativitását dicséri, hogy bár a kelléktárat vélhetőleg kifosztották, a raktáron lévő műpéniszekből képesek voltak ujjakat varázsolni a tömzsi idegennek. Köszöntsük hát Törökország gyermekhősét a Bodi című filmben, aki az alábbi videóban vélhetőleg annyira megijed a lebukástól, hogy egy nagy űrfingot ereszt el.

A guruló dinoszaurusz
ZS-faktor: 6/10

„Josém, kéne csinálni itt egy olyan jó kis horrort, az most nagyon fut…”
„Drága Gregorióm, hogy a lópikulába? Nincs rá egy árva fityingünk sem!”
„José, nem mondom még egyszer! Holnap estig az asztalomon legyen a forgatókönyv, vagy mehetsz utcát söpörni!”

Valószínűleg ilyesmi párbeszéd hangozhatott el a spanyol film producere és rendezője között, ugyanis az 1964-es El sonido de la muerte (a halál hangja) című alkotásban egészen frappánsan oldották meg a szűkre szabott költségvetés okozta problémát. A kicsinálandó főellenség, aki a görög hegyekben túrázó főhőseinket terrorizálja ugyanis nem más, mint egy láthatatlan (!) dinoszaurusz. A balta egyenes mozgásából még az is megfigyelhető, hogy a rettegett őshüllő valószínűleg kerekeken vagy lánctalpakon közlekedik, aminek fényében különösen érthető hőseink aggodalma.

@@
A gonosz sütiember praktikái
ZS-faktor: 7/10

Ördögi süteményemberrel ismerkedhetünk meg az alábbi videóban, melynek címe The Gingerdead Man (magyarul talán úgy adható vissza, hogy mézeshalál-ember, de ezt inkább felejtsük el gyorsan). A boszorkány mama által emberi hamvakkal összekevert tésztamasszára csöppenő vér életre kelti a rémet, a félelmetes mézeskalácsembert! Jááájj! Maga a film meglepően friss, 2005-ben jelent meg.

A szomorú, mutáns teknős támadása
ZS-faktor: 9/10

Záródarabunk az abszolút csúcs szerintem. A szinte minimalista megoldások, a nyomasztó monotóniában fuldokló zene, a feszültségteremtő képi megoldások mind-mind azt a gyanút erősítik, hogy itt bizony egy igazi Hitchcock-tanítvánnyal állunk szemben! Mindez megspékelve egy ilyen zseniális főellenséggel már-már felülmúlhatatlan izgalmakat garantál, ha egy jót szeretnék borzongani, biztos ezt a filmet emelem le a tékák polcairól! Mert hát mi lehetne félelmetesebb, mint egy csigalassan csoszogó, szerencsétlen óriásteknős?

Úgy hallottam, készül a film folytatása is, melyben elszabadult, őrült tengeri uborkák szándékoznak rabigába hajtani az emberiséget.

(A ZS-filmekért hála a ZSkategória blognak!)