2024. május 6. - Ivett, Frida

Körözött személyek és ittas sofőrök

Két körözött személyt és három ittas sofőrt fogtak el a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei pénteken és szombaton, emellett egy ittassága miatt magatehetetlen férfi ügyében is intézkedtek - közölte vasárnap a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
2009. november 15. vasárnap 13:33 - HírExtra
Szenti Szabolcs a részletekről elmondta: a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság járőrei pénteken délelőtt egy hatvankilenc éves férfit igazoltattak, aki azonban annyira részeg volt, hogy valójában azt sem tudta megmondani, hogy hol van. A férfit a mentők kórházba szállították. Ezt követően elfogtak egy ötvenöt éves hajléktalan férfit, akit a Kecskeméti Rendőrkapitányság bűncselekmény miatt keresett, majd előállítottak egy huszonhét éves helybeli nőt, akit a Csongrád Megyei Bíróság körözött.

A szombat éjszaka az elvett vezetői engedélyeké volt Hódmezővásárhelyen: két ittas sofőr a szabálysértési, egy pedig a bűncselekményi értékhatárt meghaladó fokban fogyasztott alkoholt, utóbbi ellen büntetőeljárás indult, jogosítványát mindegyiknek bevonták.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását