Belföld

ÁNTSZ: nem kell bezárni az összes iskolát

Nem valószínű, hogy az új influenzajárvány miatt olyan döntés születne, hogy az ország összes iskoláját be kell zárni.

A tiszti főorvos helyettese emlékeztetett arra, hogy a kormány döntése értelmében november 11-től a középfokú nevelési, oktatási intézmények nappali tagozatán tanulmányokat folytató tanulók, valamint ezen intézményekben alkalmazott dolgozók számára a magyar állam térítésmentesen biztosítja az új típusú influenzavírus elleni oltóanyagot.

Az iskolai oltások szervezése folyamatos, eddig mintegy 130 ezer adag vakcinát szállítottak ki az intézményekben.

A kistérségi intézetek folyamatosan gyűjtik az igényeket, és a kiszállítás is folyamatos. A megrendelt mennyiséget minden iskola megkapja. Az oltási kampány várhatóan december 18-án zárul – hangsúlyozta.

Kérdésre válaszolva elmondta, az ÁNTSZ semmiféle olyan körlevelet nem adott ki, hogy a háziorvosok a kampányoltás idején ne oltsanak. A védőoltás a háziorvosoknál is folyamatosan történhet – tette hozzá.

Arató Gergely, az oktatási tárca államtitkára a sajtótájékoztatón elmondta: ahol eddig a vírus miatt tanítási szünetet rendeltek el, ott várhatóan hétvégén vagy a kötelező tanítási órákon túli tanítással pótolják a kieső napokat.

Az intézményeknek, amikor a tanítási szünetet kezdeményezik az ÁNTSZ véleményének kikérése után célszerű a döntést meghozni – közölte.

Nagyobb területen, megye, főváros esetén a jegyző jogosult dönteni, az érintett települési önkormányzatok jegyzőinek véleményét ki kell kérnie és tájékoztatni kell az oktatási minisztert.

Ilyen döntésről, vagy hogy felmerült volna ilyen lehetőség pillanatnyilag nincs információ – jegyezte meg az államtitkár.

A tárca államtitkára kifejtette: egy esetleges országos járvány esetén az oktatási tárca vezetője mérlegeli, hogy a kieső tanítási napokat azok átrendezésével, a szünetek átalakításával vagy a tanév meghosszabbításával pótolják-e.

Az elmúlt napok tapasztalatai alapján az oktatási intézmények érzik a felelősséget és együttműködik az iskolai, óvodai oltási kampány megszervezésében. Az oktatási intézmények jól vizsgáznak – összegezte.

A tanév rendje rögzíti azt is, hogy az általános iskolák öt, a középiskolák nappali tagozaton hat munkanappal szabadon gazdálkodhatnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.