Bűnügy

Elfogták a dunaújvárosi főiskola betörőjét

Budapesten fogták el a dunaújvárosi nyomozók azt a férfit, akit a dunaújvárosi főiskolába való betöréssel gyanúsítanak; őrizetbe vették - közölte az MTI-vel pénteken a rendőrség.

A főiskolára október 24-én virradóra törtek be, s több mint négymillió forint értékben kamerákat, akkutöltőt, akkumulátort és kamera hordtáskát loptak el, valamint 10 ezer forint rongálási kárt okoztak – mondta el a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A dunaújvárosi nyomozók széleskörű adatgyűjtést követően azonosították az elkövetéssel gyanúsított, 34 éves, büntetett előéletű dunaújvárosi férfit, s csütörtök délben a fővárosban elfogták. Nála volt az egyik ellopott kamera is a tartozékokkal együtt – tette hozzá Németh-Kész Mónika rendőr százados.

Tájékoztatása szerint a férfi társaságában levő másik férfit is előállították, mindkettőjüknél házkutatást tartottak, de a második ellopott kamera nem került elő. Az ügyben folytatódik a nyomozás.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.