2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Elfogadhatatlan az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) elfogadhatatlannak tartja az Emberi Jogok Európai Bíróságának "újabb botrányos és megosztó ítéletét", miszerint ezentúl tilos az olaszországi állami iskolákban a feszület kifüggesztése - közölte a szervezet alelnöke és kabinetfőnöke csütörtökön az MTI-vel.
2009. november 5. csütörtök 13:14 - HírExtra
Gaal Gergely alelnök és Törcsi Péter kabinetfőnök közleményükben tiltakozásukat fejezték ki az ítélet ellen, amely, mint írták az európai egység egyik alappillérét próbálja meg lerombolni.

"Az alapok lerombolásával pedig könnyen ránk dőlhet az egész építmény" - fogalmaztak.
Állásfoglalásukban felidézték, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága már korábban is hozott ehhez hasonlóan botrányt keltő ítéletet, amikor elfogadhatónak minősítette a legtöbbek számára rombolást, gyilkosságokat, elnyomást, emberek kizsákmányolását jelképező vörös csillag használatát.

Az európai egység három alappillére a keresztény értékek, a római jog és a görög filozófia. Ha ezek közül az értékek közül bármelyiket elvitatják, akkor elvitatják az európai történelem folytonosságát is. Napjaink globalizálódó, válságokkal terhelt világában különösen fontosnak tartjuk a közös értékeink megőrzése és erősítése melletti határozott kiállást - olvasható a kommünikében.

Az IKSZ szerint rendkívül felháborító, hogy a nemzetközi szervezet mindezt éppen Olaszországban teszi, ahol e közös európai értékek különösen mély történelmi gyökerekkel rendelkeznek.

Olaszországot kedden marasztalta el az Emberi Jogok Európai Bírósága az iskolai osztálytermekben található feszület miatt.

Az Európa Tanács égisze alatt működő, strasbourgi székhelyű bíróság szerint az iskolai kereszt sérti egyfelől a szülők jogát ahhoz, hogy saját lelkiismeretük szerinti nevelést biztosítsanak a gyermeknek, másfelől a sérti a gyermeknek a vallásszabadsághoz fűződő jogát.

A strasbourgi emberi jogi bíróság azonban úgy foglalt állást, hogy a diákok "könnyen értelmezhetik" a feszületet vallási jelképnek, és az osztálytermekben való elhelyezése sérelmes lehet a más vallásúak, illetve az ateisták számára.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását