2020. január 23. - Zelma, Rajmund

A költségvetés nagy vesztese a magyar sport

A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint a jövő évi költségvetés egyik nagy vesztese a magyar sport.
2009. november 5. csütörtök 13:56 - HírExtra
Rétvári Bence, a párt országgyűlési képviselője csütörtökön az MTI-nek elmondta: bár az elmúlt hónapokban a magyar társadalom végre örülhetett komoly sportsikereknek, például az U20-as válogatott világbajnoki bronzérmének, de még ez az eredmény sem tudja elfedni a magyar sport támogatásának komoly hiányait.

A 2010-es év költségvetése a jelenlegi adatok alapján pedig tovább súlyosbítja a helyzetet - tette hozzá.

Hollik István, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) alelnöke szerint a Bajnai-kormány sporttal kapcsolatos lépései nagy hasonlóságot mutatnak válságkezelő intézkedéseivel, vagyis szembe mennek az európai trendekkel; míg egy európai állam GDP-jének közel 2 százalékát fordítja sportra, addig hazánk a 0,5 százalékát.

Példaként hozta, hogy míg 2006-ban a diáksport 409 millió forintos támogatásban részesült, addig jövőre ez az összeg már csak 271 millió forint. A szabadidősportra a kormány három évvel ezelőtt még 584 millió forintot költött, jövőre ez kevesebb mint a felét, 209 millió forintot fog.

A KDNP és az IKSZ megdöbbentőnek tartja emellett azt is, hogy a sport népszerűsítésére mindössze 20 millió forintot szán a szocialista kormány 2010-ben.

Rétvári Bence szólt arról is: a statisztikai adatok azt bizonyítják, nagy szükség lenne arra, hogy a rendszeres fizikai aktivitás elősegítése érdekében az állam többet fordítson sporttámogatásra.

Míg a 10-19 éves korosztályban még majdnem minden második gyermek rendszeres sportoló, addig a 25-29 évesek között már csak 31 százalékuk aktív. A teljes felnőtt lakosság esetén sajnos ez a szám 10 százalék alatt van, ami harmada az Európai Uniós átlagnak.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Gazdaság / HR témában
Ön miként vélekedik a magyar gazdaságról?
A gazdaságunk szárnyal, határ a csillagos ég!
A gazdaságunk bár a levegőben van, magassága legfeljebb másfél méter, sebessége egy csigával azonos.
A gazdaságunk valaha szárnyalt, jelenleg a sütőben sül, zöldségkörettel.
A reformok működnek
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását