Tudomány
Tudomány Világfóruma csütörtöktől Budapesten
Csütörtökön kezdődik a Tudomány Világfóruma című háromnapos rendezvénysorozat Budapesten, amelyen Bajnai Gordon kormányfő is felszólal.
Szollár Domokos kormányszóvivő a szerdai tájékoztatón emlékeztetett arra, hogy a tudományos élet jeles eseményét 2003 óta kétévente Magyarországon rendezik meg. Idén 92 országból több mint 700-an vesznek részt a világfórumon, köztük vezető politikusok, tudósok és tudományos szervezetek képviselői.
Hozzátette: a rendezvényt a kormány támogatásával a Magyar Tudományos Akadémia szervezi.
A háromnapos fórum indító témája a globális felmelegedés lesz, a kérdésben Sólyom László köztársasági elnök is felszólal. Szombaton, a konferencia zárónapján – amelyre a Parlament épületében kerül sor – többek között Bajnai Gordon miniszterelnök is beszédet mond.
A kormányszóvivő beszámolt arról is, hogy a világfórum mottója a "tudás és jövő", célja a tudomány részvételének erősítése a politikai és gazdasági döntéshozatalban.
Forrás: MTI