Külföld

Szlovákia lezárja a gyalogosforgalom elől ukrajnai határátkelőit

Szlovákia kedd reggeltől lezárja a gyalogosforgalom elől két ukrajnai határátkelőjét Nagyszelmencen és Ugaron - jelentette be a szlovák belügyminiszter hétfői besztercebányai sajtótájékoztatóján. Robert Kalinák hangsúlyozta, hogy az ukrajnai influenzajárvánnyal kapcsolatos megelőző intézkedésről van szó.

A miniszter szerint Szlovákiában az ukrajnai H1N1-es influenzajárvánnyal kapcsolatosan ugyan semmi sem változott – a szlovák egészségügyi hatóságok legújabb jelentése megállapítja, hogy az országban sehol sincs a szokásosnál magasabb számú influenzás megbetegedés – a megelőző intézkedésekre szükség van, hogy csökkentsék az esetleges kockázatokat.

A határátkelőkön a hatóságok a körzeti tisztiorvosokkal együttműködve rendszeresen ellenőrizni fogják az Ukrajnából érkező utasokat, hogy kiszűrjék az esetleges betegeket és vírushordozókat – jegyezte meg a miniszter.

Az állami tartalékalapból az Ukrajnával határos szlovákiai régiókba 300 ezer védőmaszkot szállítanak, hogy szükség esetén kéznél legyenek.

"Megelőző intézkedésekről van szó, hogy csökkentsük a kockázatokat, s megelőzzük az esetleges bajt" – húzta alá a miniszter. Ismételten felszólította a szlovák állampolgárokat, hogy csak a legszükségesebb esetben utazzanak Ukrajnába, mert "a megbetegedés kockázata nagy".

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.