Külföld

Több női politikust!

Egy kancellár ugyan nem csinál nyarat, a szerdán hivatalába újabb négy évre beiktatott Angela Merkel példája azonban a jelek szerint mégiscsak megmozgatta Németországot: több női politikust, vállalatvezetőt és bankelnököt akarnak - kötelező kvóták nélkül.

Legalábbis erről tanúskodnak azok az értesülések, amelyek szerint Németországban is mozgalom indult azért, hogy minél több nő juthasson a politika, illetve a gazdaság csúcsaira.

A női politikusok tekintetében európai összehasonlításban Németországnak még nincs oka szégyenre, a banki elnökségeket, a vállalati igazgatótanácsokban, illetve felügyelő bizottságokban betöltött tisztségeket illetően azonban az állapotok csaknem katasztrofálisak.

Németországban olajat öntött az a – több európai fővárosban, így Berlinben is nyilvánosságra hozott – jelentés, amely szerint a női gazdasági vezetők arányát mutató nemzetközi táblázaton Németország az utolsók között foglal helyet. A listát egyébként immár hagyományosan a skandináv államok és Hollandia vezetik, ráadásul a szóban forgó országok az elkövetkező évekre ezzel kapcsolatban az eddiginél is nagyravágyóbb célokat fogalmaztak meg.

A jelek láttán az Angela Merkel vezette új koalíciós kormány programjában – bár meglehetősen óvatosan fogalmazva – állást foglalt amellett, hogy növelni kell a nők arányát a vállalatok, illetve a pénzügyi intézetek vezető testületeiben. A koalíciós pártok azonban tartózkodtak attól, hogy a "mintaországokhoz" hasonlóan ezzel kapcsolatban bármilyen számszerű kvótát megfogalmazzanak.

Persze erre is rögtön akadt magyarázat. Több – férfi – szakértő elismerte ugyan, hogy a nők mindenekelőtt a gazdaság vezető pozícióiban meglehetősen alulreprezentáltak, de úgy vélték: kötelező kvótákkal ezen aligha lehet javítani. Azaz a gyengébb nem képviselői nem lehetnek egyfajta "kvóta-kinevezettek", hanem előbb bizonyítaniuk kell, hogy valóban méltók a magasabb hivatalba. A vezető menedzseri kinevezésekbe ezért a teljesítendő feltételek között a jövőben sem szerepel az, hogy a nők hányadát növelni kell. A helyzet a "Merkel-effektusnak" köszönhetően – talán – e nélkül is javulhat.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.