2024. június 1. - Tünde

Battonyai és makói támadások

Az MSZP szerint valószínűnek tűnik, hogy szélsőjobboldali politikai indítékok álltak a battonyai és a makói támadások mögött - mondta Nyakó István szóvivő hétfőn az MTI érdeklődésére. A Fideszes Balog Zoltán szerint az ilyen tettek sokat ártanak Magyarországnak.
2009. október 26. hétfő 21:50 - HírExtra
Az MSZP szóvivője azt mondta, bár azután illik ilyen kérdésekben nyilatkozni, miután az indítékokat feltárták, de úgy tűnik, hogy ezek a kisebbségeket ért támadások szélsőjobboldali politikai indítékok által tápláltak.

Nyakó István szerint ebben a kérdésben az illetékes megszólaló Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Navracsis Tibor frakcióvezető, akik úgy döntöttek, hogy frakciójukban és pártjukban nemcsak megengedett, hanem támogatott is a rasszista, antiszemita nácibeszéd.

Balog Zoltán, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának fideszes elnöke az MTI kérdésére azt mondta: a vallásos kultúrán ejtett sebet az, aki meggyalázta az egykori makói főrabbi emléktábláját. Hangsúlyozta: az, amit a magyarországi rabbiság tett teológiailag az emberek lelkének ápolásában, az a magyar nemzeti kultúra része és kincse.

A makói és a battonyai esettel összefüggésben úgy fogalmazott: a gyűlölködés semmi másra nem jó, mint arra, "hogy ne arról beszéljünk, ami ennek az országnak az igazi problémája - az a lecsúszás, amiben vagyunk -, hanem valamifajta ideológiai és rasszista mezőbe vigyük át a közéleti vitákat."

Ez nagyon sokat árt Magyarországnak bárki teszi is meg akár a szocialista párt, akár szélsőséges erők, akik ilyet csinálnak - tette hozzá.

A rendőrség rongálás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, mert valaki szombatra virradóra betörte egy román tulajdonban álló battonyai ház ablakát.

A Békés Megyei Online hétfőn arról számolt be, hogy a postaládában talált A/4-es lapra rajzolt Nagy-Magyarországot ábrázoló térképre valaki azt írta: "Ti szemét románok, nem volt nektek elég Erdély, még erre a kis megmaradt területre is betörtök?! Addig nem nyugszunk, míg a Kárpátokon belül románok fognak élni. Honvédelmi csoport". A lap aljára pedig ezt írták: "Vesszen Trianon!!!!".

Hétfőre virradóra leverték és összetörték Makó egykori főrabbija, Kecskeméti Ármin emléktábláját. A tábla alá ismeretlenek a "Milyen 6 millió? Hazug disznók!!!" mondatokat írták festékszóróval.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását