Belföld

Aláírásgyűjtési akció

Aláírásgyűjtési akciót kezdtek civil szervezetek Zebegényben, tiltakozva a község belterülete felett áthaladó, nagyfeszültségű Elmű-kábelek vezetékjogának küszöbön álló bejegyzése ellen

Sinkó Vilmosné elmondta, hogy az 1300 lelkes község belterületén száznál is több telektulajdonost érint az ingatlanuk felett alig 5-6 méteres magasságban húzódó nagyfeszültségű vezeték, amely még a 60-as években épült ki, méghozzá engedély nélkül. Azóta a lakosság többszöri tiltakozása ellenére sem változott a helyzet, így a jogilag tisztázatlan állapotot hallgatólagosan tudomásul vették. Most azonban a vezetékjog bejegyzése végleges állapotot teremtene, ami ütközik az érintettek érdekeivel.

A szóban forgó telkek forgalmi értéke ugyanis a vezetékek miatt jóval alacsonyabb a valós áruknál, korlátozott mértékben lehet csak építkezni, ráadásul sokan aggódnak a vezeték sugárzásának egészségkárosító hatása miatt is. A helyiek többszöri kérése ellenére a hatóság máig sem végeztetett el olyan vizsgálatot, amely megnyugtatná a kedélyeket. A zebegényiek az aláírásgyűjtéssel azt szeretnék elérni, hogy az Elmű a község határain kívülre helyezze át a nagyfeszültségű vezetéket, illetve közterületen földvezetékkel oldja meg az áram szállítását – mondta a polgármester.

Mészáros Lóránd, a vezetékjog bejegyzésére illetékes Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal Budapesti Mérésügyi Műszaki Bizottsági Hatóság igazgatóhelyettese az MTI megkeresésére elmondta: a vezetékjog bejegyzésére a 2004-ben született villamosenergia-törvény ad felhatalmazást. A jogszabály kimondja az 1994 előtt épült nagyfeszültségű vezetékek jelenlegi helyének rendezését vezetékjog bejegyzésével, amelyet kötelesek elfogadni az érintett ingatlantulajdonosok.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.