Belföld

Az SZDSZ november 14-én választ új elnököt

Az SZDSZ november 14-én választja meg az országos tanács (ot) új elnökét, miután Szent-Iványi István diplomáciai kiküldetése miatt lemondott erről a posztról - közölte Retkes Attila pártelnök az ot szombati ülése után Budapesten.

Úgy fogalmazott, az SZDSZ országjáró, állapotfelmérő körútjának végéhez közeledve mérsékelt optimizmussal jelentheti ki, hogy a szabad demokrata párt szervezete létezik, működik, egyben van, és hogyha a párt helyre tudja állítani a hitelességét, akkor mind a 176 körzetben képes egyéni jelöltet állítani, ahogyan területi és országos listát is, amely megkaphatja a támogatást a parlamentbe kerüléshez.

Közölte: az SZDSZ négyfős testületet hozott létre, amely felügyeli és koordinálja a jelöltállítást.

Ikvai-Szabó Imre szabad demokrata főpolgármester-helyettes, parlamenti képviselő kérdésre válaszolva hangsúlyozta: szükség van a távhő áfájának csökkentésére, és miután Kóka János SZDSZ-parlamenti frakcióvezető ezzel ellentétes nyilatkozatát csak a sajtóban olvasta, kezdeményezi, hogy a képviselőcsoport egyeztessen majd erről a kérdésről.

Ikvai-Szabó beszámolt arról, hogy három területen majdnem húsz módosító indítványt nyújtottak be a jövő évi költségvetéshez, amelyet csak azzal a feltétellel tartanak támogathatónak, hogy ezek tartalma teljesül, és a kormány megoldást talál az általuk felvetett problémákra. Ezek: az önkormányzatok működőképességének fenntartása, a gazdaság élénkítését segítő javaslatok, valamint folyamatban lévő kezdeményezések – például az Arany János Ösztöndíj – folytatása.

John Emese fővárosi SZDSZ-frakcióvezető arról beszélt, hogy tájékoztatta az országos tanácsot a fővárosi közgyűlésben kialakult helyzetről. Arra a kérdésre, hogy várhatóan melyik SZDSZ-es politikusból lehet főpolgármester-helyettes, úgy válaszolt: a frakciótagok között több olyan rátermett képviselő is van, aki el tudná látni valamelyik terület felügyeletét. Hozzátette: a saját véleménye az, hogy a távozó szocialista főpolgármester-helyettesek által felügyelt területek felügyeletét újra meg kell oldani, ami szervezeti átalakítással is járhat.

A politikus azt mondta, hogy ebben a témában tisztábban fognak látni a hétfői ötpárti egyeztetés után.

Hangsúlyozta: négy évre vállalták a város irányítását, és a következő időszakra nem koalíciós partnert keresnek, hanem partnereket ahhoz, hogy működtetni tudják Budapestet.

Retkes Attila pártelnök a sajtótájékoztatón szólt az SZDSZ most elkészült politikai programjáról, amely az Újratervezés címet viseli. A program részleteiről nem kívánt beszélni, mindössze annyit mondott, hogy új tartalommal kell megtölteni az SZDSZ politikáját.

Hangsúlyozta: ennek az SZDSZ-nek – amely "jelzők nélküli" liberális párt – határozott, a korábbinál szerényebb a stílusa, s arisztokrata helyett plebejus liberalizmust képvisel.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.