Bűnügy

Több mint kétszázmilliós adócsalást derítettek fel

Több mint kétszázmillió forintos adócsalást derítettek fel a pénzügyőrök; kiderült egy cégről, hogy fiktív költségszámlák felhasználásával 233 millió forint adót csalt el és több millió forint áfahiányt is okozott - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) pénteken az MTI-vel.

A nyomozás – amely az APEH feljelentése alapján indult – kiderítette, hogy a cég 2007-ben ruházati termékek vásárlásáról kiállított fiktív számlákat állított be a könyvelésébe és ezzel 7 millió forint áfahiányt okozott, továbbá 8 millió forint áfát kísérelt meg jogosulatlanul visszaigényelni.

Kiderült az is, hogy a gazdasági társaság képviselője az áfahiányon túl társasági adó, az osztalék után fizetendő személyi jövedelemadó és különadó tekintetében is jelentős összeggel, összesen 233 millió forinttal rövidítette meg a központi költségvetést azzal, hogy jelentős összegű fiktív költségszámlákat használt fel az adóbevallásaiban – olvasható a VPOP közleményében.

A nyomozók lefoglalták a gazdasági társaság könyvelését, a cég képviselőjét pedig gyanúsítottként hallgatták meg – tették hozzá.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.