Belföld

Rendkívüli MSZP pártértekezletet

Rendkívüli budapesti pártértekezlet azonnali összehívását kéri a fővárosi önkormányzati koalíció felmondása kapcsán az MSZP Társadalompolitikai Tagozata - közölte Czöndör Gyula, a tagozat ügyvivői testületének elnöke csütörtökön az MTI-vel.

Mint írta, azt javasolják a fővárosi szocialistáknak, hogy a pártértekezlet napirendjén a fővárosi koalíció sorsa mellett szerepeljen az országos elnökség és a fővárosi frakcióvezetés felelőssége, és a személyi következtetések levonása. Emellett kérik, hogy tárgyalják újra az országgyűlési és a fővárosi közgyűlési listákat, s a "hitelteleneket" távolítsák el a listákról.

A tagozat ügyvivői felszólítják a budapesti szocialistákat, hogy "állítsák meg néhány budapesti ,vezér, ámokfutását".

Czöndör Gyula az elmúlt napok történéseiről azt írta: először meglepetten, majd megdöbbenten értesültek arról, hogy "a Budapesti Párttanács múlt heti ülését követően, ahol megerősíttették magukat a jelen helyzetért felelős fővárosi vezetők, minden átmenet nélkül az országos elnökség jóváhagyását kérve és megkapva felmondták a főváros vezetéséért hosszú évek – 1995 – óta felelős, az SZDSZ-el kötött helyi önkormányzati koalíciót".

A szűk vezetésnek nincs joga önkényesen ilyen felelőtlen, a fővárosi MSZP szervezetének "már-már megsemmisülésével fenyegető" tettre. A vezetők a koalíció megkötésére a felhatalmazást a 2006. október 1-jei önkormányzati választáson a budapesti támogatóktól, valamint a budapesti pártértekezlettől kapták, és a jelenlegi helyzetben "minimálisan elvárható, hogy ezen önkormányzati koalíció felmondásáról az MSZP rendkívüli budapesti pártértekezlete döntsön" – – olvasható a közleményben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.