Tudomány

Újabb állatfaj lesz védett

Védelem alá került a veszélyeztetett tengeri vidra alaszkai élőhelyének több mint 15 ezer négyzetkilométeres része. Eszerint a jövőben minden, erre a területre eső beruházás hatósági engedélyeztetésénél figyelembe kell venni a projekt vidrákra gyakorolt hatását.

"Az élőhelyvédelem már számtalan esetben bizonyította, hogy hatékony eszköze egy veszélyeztetett faj megóvásának" – mondta a bejelentés kapcsán Rebecca Noblin, a Biodiverzitás Központ jogásza.

A védett terület az Alaszkai-félsziget, valamint az ennek folytatódását képző Aleut-szigetek környékének partmenti vizeire terjed ki, hiszen a tengeri vidra táplálékául szolgáló állatok – tengeri sünök, rákfélék, polipok – nagyrészt a sekély vizekben élnek.

Becslések szerint a világ tengerividra-állományának mintegy 90 százaléka az Alaszka körüli tengerekben él. A legkisebb tengeri emlős egyedszáma az 1970-es évekbeli 100 ezerről mára 40 ezer alá süllyedt, így a faj négy éve felkerült a veszélyeztetett fajok listájára.

Szakértők szerint a fogyatkozás egyik oka az lehet, hogy a kardszárnyú delfinek több vidrát ejtenek el, mint korábban, talán azért, mert több más, a delfinek zsákmányául szolgáló faj, például az oroszlánfóka állománya is csökkenőben van. Ezenkívül a túlhalászás, az olajipari beruházások és a Bering-tengerben már érzékelhető klímaváltozás is hozzájárulhatott a jelenséghez.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.