Belföld
Bővítik a piarista szakiskolát
Elkészült a gödi piarista szakiskola új, Duna-parti műhelyszárnya - közölte a nagyszabású, összesen 1,5 milliárdos költségvetésű rekonstrukció vezető tervezője hétfőn az MTI-vel.
A 2013-ig tartó felújításnak-bővítésnek köszönhetően az intézményben a korábbinál jobb körülmények között fogadhatják az egész ország területéről érkező, hét szakma valamelyikét választó diákokat.
Golda János, a generáltervező M-Teampannon vezetője elmondta, hogy az alsó-gödi Duna-parton, egy üdülő-, illetve természetvédelmi terület közepén, egy hektáron elhelyezkedő épület "magja" az a villa, amely a háború előtt Wiegner Jenő Nobel-díjas fizikus családjának tulajdonában volt. A piarista rend 1992-től működtet itt építőipari szakiskolát, de a telket csak két évvel ezelőtt tudta megvásárolni az önkormányzattól. Ekkor gyorsulhatott fel a korábban csupán toldozásra-foldozásra szorítkozó rekonstrukció.
A vezető tervező kiemelte: a több lépcsőben zajló rekonstrukció során kiemelt figyelmet szentelnek a környezetvédelemre, így a fák többségét megóvják, s a zajhatást is a minimálisra szorítják.
Az iskola központi épülete az eredeti szépségében helyreállított romantikus villa marad, melyet egy teljesen új, 6.000 négyzetméteres épületegyüttes vesz majd körbe. Az új műhelyeken, tantermeken és tornatermen kívül egy piarista rendházat, illetve kápolnát is emelnek majd. A most elkészült szárny öt műhelyében asztalosok, kőfaragók és szerszámkészítők gyakorolhatják a választott mesterséget, de hamarosan a többi szakmát tanulók – köztük a kőművesek, az ács-állványozók és a lakatosok – is korszerű körülmények közé kerülnek.
A ma már érettségit is adó, országos hatáskörű, kollégiumi férőhelyekkel is rendelkező iskolában 350 diák tanul. Bár a férőhelyek száma nem bővül, a rekonstrukció nyomán az oktatás feltételei jelentősen javulnak. A modernizálás 1,5 milliárdos költségét a magyar piarista rend finanszírozza – közölte a vezető tervező.