2024. május 8. - Mihály

A Google és a turizmusfejlesztés

Bővített tartalommal érhető el a Google ingyenes térképszolgáltatása, az új funkciók révén az internetezők elsősorban az üzleteket, cégeket, éttermeket találják meg könnyebben, illetve érhetik el a Magyar Turizmus Zrt. több mint 26 ezer szolgáltató adatait tartalmazó turisztikai adatbázisát.
2009. szeptember 29. kedd 13:46 - HírExtra
Az eseményen kiosztott közlemény szerint a nemzeti turisztikai adatbázisban az érdeklődők 8.800 szálláshely, 5 ezer vendéglátóhely, 6 ezer látnivaló, 1.800 szabadidős lehetőség és ezernél is több esemény között válogathatnak.

Peresztegi Zoltán, a Google magyarországi üzletfejlesztési vezetője elmondta, ma már a magyarországi felnőtt lakosság több mint 50 százaléka internetezik. Ezen belül 90 százalékuk egy felmérés során azt válaszolta, hogy kifejezetten az internetet használja vásárlás-előkészítésre, azaz például tájékozódásra, ár összehasonlításra.

Ugyanakkor igaz az is, hogy a magyarok a világhálót még kevésbé használják vásárlásra, mint a fejlett országokban, s ezért is fontos Peresztegi Zoltán szerint, hogy a térképszolgáltatás segítségével könnyen megtalálják például azt a boltot, ahol megvehetik a kinézett terméket.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását