Sport

Hullanak a birkózóink

A 96 kg-os Kiss Balázs bejutott a negyeddöntőbe a dániai Herningben zajló birkózó-világbajnokság kötöttfogású versenyében, a 84 kilós Fodor Zoltán viszont kikapott a legjobb 16 között, míg Komáromi Ede (60) kiesett.

A nemzetközi szövetség honlapja alapján Kiss három szoros menetben múlta felül az észt Heiki Nabit: az első felvonást 1-0-ra nyerte, majd ugyanilyen arányban kikapott a másodikban, végül a meccset eldöntő harmadik két percben ismét 1-0-ra diadalmaskodott. Az elődöntőbe jutásért az üzbég David Szaldadze vár rá.

Fodor ugyanakkor két menetben kikapott attól a Nazmi Avlucától, akit a pekingi olimpia elődöntőjében legyőzött. A háromszoros Európa- és egyszeres világbajnok török versenyző előbb 1-0-ra, majd 2-0-ra nyerte a két percet. Avluca következő összecsapásán is győzött, így négy között van, s ha fináléba kerül, akkor Fodor a vigaszágon javíthat.

Az első meccsén vesztes Komáromi nem folytathatja szereplését a vigaszágon sem, mivel legyőzője, a kirgiz Ruszlan Tiumenbajev vereséget szenvedett a nyolcaddöntőben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.